Kultúra, oktatásA hétvégén Educatio kiállítás Budapesten

2013. január 15., kedd
 
A hétvégén Educatio kiállítás Budapesten

A Szegedi Tudományegyetem mind a 12 kara idén is egy nagy standon, de külön-külön mutatja be a felsőoktatási palettáját, az egyes szakokat.

 

 

 


 
’Gondolkodom, tehát ott vagyok!’ Nem változott a mottója az idén tizenharmadik alkalommal startoló  Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításnak, amelyen számos hazai és külföldi egyetem, nyelviskola és szakképző intézmény képviselőivel találkozhatnak a továbbtanulásban gondolkodó diákok. Az ingyenesen látogatható nagyszabású felsőoktatási eseménynek január 18-19-én 10 és 17 óra között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont G pavilonja ad helyet.

A felvételi döntésükben még hezitáló tanulók pályaválasztási tanácsadók segítségét is igénybe vehetik. A négyszemközti beszélgetésen önismereti tesztek segítségével kerülhetnek közelebb a döntéshez, hogy milyen irányba induljanak tovább, mely területen lehetnek a legsikeresebbek.

Az Educatio Kiállítás egyszerre szól diákoknak, szülőknek és tanároknak, a programok között mindhárom célcsoport megtalálhatja a számára hasznosat. A felvételi előtt állóknak kivételes lehetőséget jelent a rendezvény, hiszen személyesen találkozhatnak szinte az összes egyetem és főiskola képviselőivel - a legtöbb esetben jelenlegi hallgatókkal - akiktől első kézből szerezhetnek információt az egyetemi, főiskolai életről, a képzés kínálta lehetőségekről, a kollégiumi elhelyezésről vagy akár az intézmény nyújtotta szabadidős tevékenységekről.

 

Így lesz ez a hódmezővásárhelyi székhelyű Mezőgazdasági Kar standjánál is, ahol egy tanárnő és két hallgató világosítja fel az agrárium iránt érdeklődő továbbtanulni szándékozókat.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szegedi hallgatói szervezetek nyílt levele

Szegedi hallgatói szervezetek nyílt levele

A túlélésre csak akkor van lehetőségünk, ha mindannyian valljuk a semmit rólunk, nélkülünk elvét, ha képesek vagyunk legalább intézményi szinten annak megvalósítására, amit országosan elvárunk.
Mesebeli királykisasszonyok – Bethlen báli tudósítás 2013

Mesebeli királykisasszonyok – Bethlen báli tudósítás 2013

Rögtön magasra állította a lécet a szezon nyitóbálja. Vásárhelyen a középiskolai bálok sorát hagyományosan a Bethlen Gábor Református Gimnázium kezdte, sokak nagy örömére, újra a Fekete Sasban. Képekkel!
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét

Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét

A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.