Kultúra, oktatásSzegedi hallgatói szervezetek nyílt levele

2013. január 14., hétfő
 
Szegedi hallgatói szervezetek nyílt levele

Az OHA, az FDSZ és a Miérthallgatók Csoport nyílt levelet írt, amelyet eljuttattak Szerkesztőségünkbe is.

 

 

 

 

 

 

 

Tisztelt Hallgatói Önkormányzat!

 

Január 11-én két olyan esemény történt a felsőoktatás területén, amely felveti minden, a területen érdekelt szereplő (oktató, dolgozó, hallgató, egyetemi vezető és érdekvédő) együttműködésének szükségességét.

Mint bizonyára Önök is értesültek róla, az Emberi Erőforrások minisztere tárgyalásokat folytatott a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökével. Az FDSZ SZTE, az Oktatói Hálózat szegedi tagjai és a Miérthallgatók csoportja elfogadhatatlannak tartja, hogy a valamennyi felsőoktatási szereplőt magában foglaló Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórumot megkerülve történt a tárgyalás, és hogy a HÖOK nem segíti elő a közös álláspont kialakítását, annak ellenére, hogy többször ígéretet tett erre. Megítélésünk szerint Balog Zoltán miniszter legalábbis félreértelmezi a HÖOK jogosítványait, amikor annak képviselőivel olyan témákat tűz napirendre, amelyek nem, vagy nem kizárólag a hallgatói képviselet kompetenciájába tartoznak (pl. az egyetemek alkotmányosan rögzített autonómiája, a rektorok választása és az intézmények általános finanszírozása, az államilag nem finanszírozott 16 képzés ügye).

Az FDSZ SZTE, az Oktatói Hálózat szegedi tagjai és a Miérthallgatók csoportja határozottan visszautasítja a kirekesztő szemléletmódot, és követeli, hogy az EMMI haladéktalanul kezdjen nyilvános tárgyalásokat az OFEF-fel, az egyetlen legitim, minden felsőoktatásban érintett szereplőt magában foglaló tömörüléssel. A miniszternek a felsőoktatás átalakításáról nem egyes csoportokkal, hanem a csoportokat egyesítő szervezettel kell tárgyalnia!

 

 

Tisztelt Hallgatói Önkormányzat!

 

Bízunk benne, hogy Önök is átérzik a felelősségüket a fentiek közvetítésében és érvényesítésében, különösen abban a kilátástalannak tűnő gazdasági helyzetben, amelybe a Szegedi Tudományegyetem a legújabb, ma nyilvánosságra került adatok szerint 4,2 milliárdos elvonás következtében került. A túlélésre csak akkor van lehetőségünk, ha mindannyian valljuk a “semmit rólunk, nélkülünk” elvét, ha képesek vagyunk legalább intézményi szinten annak megvalósítására, amit országosan elvárunk.

Felkérjük tehát a Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzatát, hogy vesse latba minden befolyását a HÖOK fórumain, hogy az országos képviselet tartsa magát ahhoz az ígéretéhez, mely szerint az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum nélkül nem kezd tárgyalásokat a minisztériummal;


- hogy helyi szinten is működjön együtt az Oktatói Hálózatokkal, a Miérthallgatók független hallgatói csoporttal, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetével, a karok és az egyetem vezetésével;


- támogassa azokat az oktatói és hallgatói kezdeményezéseket, amelyek a felsőoktatás átfogó reformjára és a jelenlegi feszült helyzet megoldására irányulnak;


- képviselői révén konstruktívan vegyen részt az egyeztető folyamatokban ugyanúgy, mint az esetleges demonstratív megmozdulásokban.

 

Az EHÖK által képviselt egyetemi hallgatóknak és a végzős középiskolásoknak tudniuk kell, hogy a jövőjük a tét – ezért semmit róluk/rólunk nélkülünk!

 

Olvassa el ezt is!

Mesebeli királykisasszonyok – Bethlen báli tudósítás 2013

Mesebeli királykisasszonyok – Bethlen báli tudósítás 2013

Rögtön magasra állította a lécet a szezon nyitóbálja. Vásárhelyen a középiskolai bálok sorát hagyományosan a Bethlen Gábor Református Gimnázium kezdte, sokak nagy örömére, újra a Fekete Sasban. Képekkel!
Hiányzik a nyelvvizsga

Hiányzik a nyelvvizsga

A mai diplomaosztón a magyarországi átlagnak megfelelően csak 27 százalékuk kapta meg a diplomáját, mindazok, akiknek megvan a nyelvvizsgájuk. Képekkel!
Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

559 vásárhelyi diák vett  részt a tanévben a vásárhelyi általános iskolások, az Önkormányzat és a Németh László Városi Könyvtár által szervezett Programban.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.