Kultúra, oktatásA cél tudatos

2014. június 5., csütörtök
 

Döntést kell hozni, felelősséget kell vállalni a többiek nevében is! Talán ez lehet a tömör összefoglalása a mai program egyik izgalmas és látványos játékának, egy 200 négyzetméteres társasjátéknak. A köznyelvben csak „mászkálósnak” nevezett játékban 80 kocka adott fel kérdést, valamennyi valamilyen formában a környezetünk megóvásáról szólt.

 

Fotók: VH


Mint ahogy az egész nap is erről szólt. A hódmezővásárhelyi Környezeti Információs Központ és a Zöld Kapocs Oktatóközpont környezeti nevelőinek közös szervezésében június 5-én a Strand mögötti zöldterületen különleges programon vehetett részt 500 gyerek, de közvetve több mint 1500 óvodás és diák Hódmezővásárhelyen. A Környezetvédelmi Világnapon Walterné Böngyik Terézia a Szent István Általános Iskola igazgatója, a Zöld Kapocs, a Környezeti Információs Központ vezetője, Bozókiné Szabó Ildikó és lelkes csapata ismét egy jópofa, sok gyereket megmozgató programot állított össze. Hangosítással, áramtermelő aggregátorral pedig az Önkormányzat is besegített.

 

Először is reggeltől az érkező iskolás csapatok mindegyike elhelyezett a doboz-téglákból egyet, melyekből továbbépült Hódmezővásárhely „kőfala”, vagyis stílszerűen a „zöldfala”. Erre a falra később aztán a város óvodáiból érkezett gyerekek felhelyezhették a környezetvédelemmel kapcsolatos rajzaikat.

Készült egy 200 négyzetméteres környezetvédelmi óriás-társasjáték, amelyen először az általános és középiskolások 5-5 fős csapatokban játszottak.

Persze közben az óvodások és iskolások részvételével volt egy kis zenés torna is az „egészséges környezet – egészséges emberek” jelszó jegyében.

 

Később a környezetvédelmi óriás-társasjátékon az óvodás csapatok játszott, közben pedig a Grimbusz társulat, természetesen környezetünk megóvásáról szóló előadással szórakoztatta a gyerekeket.

Látszott, hogy élvezték a gyerekek, az iskolások közül pedig sokan együtt szelfiztek a hulladékból készült, ma már legendás barna hódokkal. A hódcsalád még 2011-ben lett híres Budapesten a Camponában. A Zöld Kapocs szervezésében a Szent István Általános Iskola diákjai a Vigyázz, kész, zöld! elnevezésű környezetvédelmi rendezvényre vitték magukkal, és akkor készült sok közös fotó Wolf Katival, Görög Zitával, Marenec Fruzsinával, Gaál Noémival, Dombovári Vandával, Kálloy Molnár Péterrel.

A színészek, celebek elmaradoztak, de a Zöld Kapocs elszántsága továbbra is töretlen, mint ahogy vallják, sokan gondoljuk, - és szerencsére egyre többen - hogy a világ megmaradása attól függ, hogy a mai ember hogyan él, hogyan neveli a generációk hosszú sorát.

 

A család környezettudatos életmódja befolyásolja a jövőnket, a nevelést már gyerekkorban el kell kezdeni. Ezt gyakran hallott, szinte már unalmas szentenciát a Zöld Kapocs programjaival valódi tartalommal tölti meg, az életkornak megfelelő játékos formában. Ahogy elhangzott, „kell nap mint nap, hogy alakítsuk a gyerek "világlátását", és a valóságot olyannak mutassuk amilyen, és ha lehet "örömre szabottan", hogy az eredmény ne maradjon el.”

 
 
B. Szabó Zoltán
 

Olvassa el ezt is!

Regionális központ lehet Vásárhely

Regionális központ lehet Vásárhely

Az érdekes és perspektivikus kezdeményezés első, a feladatokat meghatározó találkozója június 5-én volt az SZTE Mezőgazdasági Karán.
A szavak emlékező ereje

A szavak emlékező ereje

A Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolában hagyomány, hogy a Nemzeti Összetartozás napját valamilyen különleges programmal ünnepeljék. Képekkel!
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.