Bulvár78 ezer látogató az idei SZIN-en

2014. szeptember 1., hétfő
 
78 ezer látogató az idei SZIN-en

Véget ért az idei Szegedi Ifjúsági Napok, mely a 0. nappal kiegészülve idén is 5 napon keresztül szórakoztatta a közönséget.

 

 

 

 

A fesztivál ideje alatt összesen 78 ezer ember fordult meg az Újszegedi Partfürdőn, a leglátogatottabb a szombati, záró nap volt, melynek során 19 ezer ember bulizta végig a koncerteket. A SZIN 4. napján többek között a Brains, a Subscribe, a ROAD, az Intim Torna Illegál, valamint a Maszkura és a Tücsökraj lépett fel, a nagyszínpados fellépők sorát pedig a Vad Fruttik és a Punnany Massif lehengerlő koncertje zárta.

 

 

A Szegedi Ifjúsági Napok utolsó napján sem hagyták unatkozni a közönséget. Kora délután az Argo 2 stábjával találkozhattak a fesztiválozók. A jó hangulatú közönségtalálkozón számos kulisszatitok hangzott el, melyet a színészek a tőlük jól megszokott humorral fűszereztek meg.

A Zeneszöveg.hu színpadán az Overnight kezdett, akiket a gyerek zenészekből álló The Rockforce követett. A Maszkura és a Tücsökraj ezúttal is remek hangulatot varázsolt, a retro képviseletében pedig a Happy Gang szórakoztatta a jelenlévőket.

Miközben a SZINtéren a Dorothy és az Olasz Meló zenélt, az NNG Live! sátorban a Fatal Error és a Mystery Gang csapott a húrok közé. 22 órától a Subscribe, éjféltől pedig a ROAD koncertjére tombolt a közönség, végül az Intim Torna Illegál zárta az NNG Live! sátor fellépőinek sorát.

Az ÁRKÁD Party Aréna az utolsó este is kiváló bulikat kínált, a New Level Empire után az R’n’B All Stars ez alkalommal BLR-t és Dj Gem-B-t hozta el, a Medence Színpadon pedig többek között a Savage, ISU és a Badgirls táncoltatta meg a fesztiválozókat. A Nagyszínpadon a Kistehén kezdett, akiknek a helyét 17:30-tól a Brains vette át, végül a nagyszínpados koncertek méltó lezárásaként a Vad Fruttik és a Punnany Massif koncertje következett.

 

Igazán SZINesre sikeredett az idei Szegedi Ifjúsági Napok, mely mind a napközbeni szórakozási lehetőségekre, mind a zenei kínálatra igaz. Sokan szálltak a magasba az ÁRKÁDfly óriási hőlégballonjával, számos megfáradt fesztiválozó töltődött fel az OLX Relax pihenő helyén, és rendkívül népszerű volt az NNG Testpálya is, melyen sok SZINes csúszott végig az 5 nap alatt. Izgalmas produkciókat és rekordkísérleteket mutattak be a Flip Unit Team akrobatái az Extrém Sport Parkban, de nagy volt az érdeklődés a Vidámpark iránt is. A Civil Falu sátrai között közel 80 szervezet mutatta be tevékenységét. Az étel, ital és belépő árak idén is kedvezőek voltak, így 2014-ben is elmondható, hogy a SZIN az ország legjobb ár-érték arányú fesztiválja volt.

 

 

Összefoglalva, a Vásárhelyi Hírek tudósítója  az idei évben is sok mosolygós arcot látott, igaz kevesebb parti-arcot, de számos fergeteges hangulatú koncertet tombolhatott végig a közönség, nem volt hiány a felejthetetlen pillanatokból, a nagy találkozásokból és a hamisítatlan hangulatból, mely évről évre visszacsábítja a SZINes közönséget!

 
 
SZ.M.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Közérthető egyensúlyban - Négyéves a Vásárhelyi Hírek

Közérthető egyensúlyban - Négyéves a Vásárhelyi Hírek

Szabó Zoltán: nem ünnepelünk, nem rendezünk fényképekkel illusztrált nagy partit sem, hanem minden önfényezés nélkül csendben tesszük a dolgunkat.
Óriási tömeg a SZIN idei leglátogatottabb napján

Óriási tömeg a SZIN idei leglátogatottabb napján

Munkatársunk 600 méteres sort látott szombaton délután öt órakor. Tuti, hogy megdől a pénteki rekord, amikor közel 17 ezer SZIN-es ember volt kint.
A Kosársuli visszacsúszott a 10. helyre

A Kosársuli visszacsúszott a 10. helyre

A Dunaharaszti DH Basket vendégeként a Kosársuli nagyon sima vereséget szenvedett a tabella élmezőnyéhez tartozó ellenféllel szemben.
Megújulhat a Városi Könyvtár

Megújulhat a Városi Könyvtár

100 százalékos támogatással 490 millió 620 ezer forintot nyert Hódmezővásárhely a Városi Könyvtár átfogó energetikai korszerűsítésére.
 

És ezt már olvasta?

Jövőre 114 millóval többet fizet Vásárhely
Jövőre 114 millóval többet fizet Vásárhely Szolidaritási hozzájárulást 2017 óta kötelesek fizetni a települések, az egy főre jutó iparűzési adó mértéke alapján.
 
Nagy összegű támogatást kapott a Szőnyi Benjamin iskola
Nagy összegű támogatást kapott a Szőnyi Benjamin iskola A legújabb Magyar Közlöny szerint egy kormányhatározat az iskola infrastrukturális fejlesztéseinek támogatásáról döntött.
 
A romániai forradalom vásárhelyi áldozata
A romániai forradalom vásárhelyi áldozata A háromgyerekes hódmezővásárhelyi férfi segélyszállítmányt vitt, december 23-án hajnali 2 órakor az aradi újhíd feljárójánál lövések érték a teherautóját.
 
A szalonczukkedli rágcsálás napjai
A szalonczukkedli rágcsálás napjai Ugye hogy olvasóink is addig nyomkodják őket, amíg nem találnak zselést? Íme a karácsonyfa elmaradhatatlan ékességének izgalmas története.
 
Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része?
Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része? Az ünnepek alatt minden évben felcsendülnek a Csendes Éj és az Ave Maria dallamai. Keletkezésük története azonban kevesek számára ismert.
 
Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban
 Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban A karácsony a keresztény egyház egyik legnagyobb ünnepe. De vajon honnan ered mindez? Mióta szokás a faállítás, mi került régen és mi kerül ma az a karácsonyi asztalra?
 
Folytatás januárban a 10. helyről
Folytatás januárban a 10. helyről December 19-én este hazai pályán, vereséggel zárta a Budafok ellen a 2025-ös évet a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata.