Kék hírekZsaroló vásárhelyi nőt vettek őrizetbe

2014. június 25., szerda
 
Zsaroló vásárhelyi nőt vettek őrizetbe

Egytől öt évig, minősített esetben kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés a büntetési tétele annak a zsarolásnak, amelyben az 51 éves vásárhelyi nő tolókocsival és intenzív osztállyal fenyegetőzött. A rendőrök tegnap fogták el.

 

 

 

Élettársa Facebook profiljáról írt fenyegető üzenetet egy ismerősének a hódmezővásárhelyi  K. Éva.

Június 17-én 2,5 millió forintot követelt, amit úgy próbált kiszedni a sértettből, hogy ha nem teljesíti a követelést, kilátásba helyezte, hogy tolókocsiba és intenzív osztályra juttatja. Illetve  megrongálja az autóját, tönkre teszi az életét.

Másnap kézzel írt levélben ismételte meg a fenyegetést, amit az asszony postaládájába dobott be.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság június 24-én elfogta és zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az 51 éves nő ellen, akit más vagyon elleni bűncselekményekkel is meggyanúsítottak. Kihallgatását követően a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

 
 
Forrás: police.hu
 

Olvassa el ezt is!

A katonai pálya rejtelmei

A katonai pálya rejtelmei

Június 27-én érdekes, a laikusok számára különleges katonai programmal várjuk az érdeklődőket. Egyik célja a katonai pálya iránti érdeklődés felkeltése.
Robbanhat a szennyvízbomba

Robbanhat a szennyvízbomba

A Csongrád megyei Mindszenten a 3200 ingatlanból 476-ra jelzálogot jegyeztetett be az önkormányzat a nemfizetés miatt. A legrászorulóbbakat a fejlesztés duplán sújtja.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.