Kultúra, oktatásZoltai Attila kiállítása az Emlékpontban

2013. október 16., szerda
 
Zoltai Attila kiállítása az Emlékpontban

A Magyar Festészet Napjához kapcsolódva Zoltai Attilának nyílik egyéni kiállítása Műtermi jegyzetek címmel október 19-én, szombaton délelőtt 11 órakor az Emlékpont Galéria kiállítótermében.

 

 

 

 

1967-ben Kisteleken született, de hosszú évek óta Hódmezővásárhelyen élő és alkotó Zoltai Attila rendszeres kiállítója a vásárhelyi őszi és más országos tárlatoknak, biennáléknak, pályázati kiállításoknak. Festészeti munkáit a helyi realista hagyományokból táplálkozó, régi értékeket újszerű megfogalmazásban ábrázoló képi világ jellemzi. Technikában és témában is sokrétű: a festészet mellett a térábrázolás, a különleges plasztikai megoldások is érdeklik.

 

Az 1994-ben a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakán végzett Zoltai Attila a Németh László Gimnázium és Általános Iskola rajztanára.

Nagy Imre múzeumigazgató szerint Zoltai Attila kiállítása, több mint amit a választott cím sejtet, mert sokrétű betekintést nyújt festői gondolatvilágába, világnézetébe. A legbensőségesebb, legkidolgozottabb témái valóban a műtermi témához kötődnek, hiszen ecseteket, festéktubusokat, palettákat, oldószeres üvegeket és egyéb festőkellékeket ábrázol, de teszi ezt olyan filozofikus megközelítésben, hogy mindig el van helyezve egy-egy tükröződő felület, legyen az borospohár vagy folyadékkal teli üveg, amely fölveti a látvány realitásának kérdését - mondta el a művészettörténész. Az aprólékosan kidolgozott részletek érdekesen ellenpontozzák azt a kérdésfölvetést, amit a tükröződő felületek motívumai sugallnak: a látott világ valóságos-e vagy festett illúzió?

Művészi gondolatvilágába és világnézetébe több mint harminc festményen és mintegy kéttucatnyi plasztikán keresztül kap betekintést a hódmezővásárhelyi Emlékpont Galériába ellátogató.

 

Zoltai Attila egyéni kiállítását Pogány Gábor művészettörténész nyitja meg október 19-én, szombaton 11 órakor. Közreműködik Blahó Attila zongoraművész.

 

Olvassa el ezt is!

Magyar évad a Bessenyeiben – A repertoárról részletesen

Magyar évad a Bessenyeiben – A repertoárról részletesen

Önfeledt nevetés, az el nem múló szerelem romantikája, a háború embertelensége, az élet hozta tragikomédia és fülbemászó operett dallamok a márciusig tartó színházi évad tömör tartalomjegyzéke.

Vásárhelyi butella másfél millióért

Vásárhelyi butella másfél millióért

A licit során többen is versenybe szálltak egy-egy tárgyért, mint például a hódmezővásárhelyi butelláért. Így komoly licitemelkedéssel zárult az aukció.
24 órán át mérik a gyorshajtást

24 órán át mérik a gyorshajtást

Magyar Rendőrség is Speedmarathont tart április 15-én reggel 6 órától és április 16-án reggel 6 óráig. Lista a Vásárhely és környéki helyszínekről.
Jogerős ítélet a vásárhelyi gyilkossági kísérlet ügyében

Jogerős ítélet a vásárhelyi gyilkossági kísérlet ügyében

Jogerősen tizennégy év fegyházbüntetésre ítélt a Szegedi Ítélőtábla egy férfit, aki két felnőttet és egy gyereket próbált meggyilkolni egy hódmezővásárhelyi tanyán.
 

És ezt már olvasta?

Fölényes Tisza győzelem
Fölényes Tisza győzelem Hódmezővásárhely-Mártély lakói számára a Tisza áradása mindig bajt jelentett, tegnap este a Kossuth téren viszont ezt az "áradást" ovációval fogadták.
 
Idén nincs akadálya a kiállítás megrendezésének
Idén nincs akadálya a kiállítás megrendezésének A kiállítás - amely tavaly a ragadós száj- és körömfájás járvány miatt elmaradt - az állategészségügyi hatóságtól megkapta a valamennyi szükséges engedélyt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt.