GazdaságVásárhelyi butella másfél millióért

2013. október 12., szombat
 
Vásárhelyi butella másfél millióért

A címeres butellák iránt volt a legnagyobb az érdeklődés a Nagyházi Galéria a hét közepén tartott árverésén. A licit során többen is versenybe szálltak egy-egy tárgyért, így komoly licitemelkedéssel zárult az aukció, tudtuk meg Mayer Verától a budapesti Nagyházi Galéria kétnapos aukciója után.

 

 


A galéria munkatársa szerint, a néprajzi gyűjteményből a legmagasabb áron, 1,5 millió forintért az 1875-re datált, Hódmezővásárhelyről való magyar címer formájú butella kelt el. (képünkön) Pedig az induló ár 160 ezer fortint volt. 

A népi bútorok közül az eredeti ár kétszeresére, 170 ezer forintra emelkedett a hódmezővásárhelyi, 1830-as évekre datált festett fenyőfa gondolkodószék ára az aukció során.

További érdekesség, hogy nem volt különösebb érdeklődés a festmények iránt. A festmények nagy része, például Kohán György alkotásai alapáron keltek el. Nem kelt el Mednyánszky ceruzarajza és Szőnyi István rézkarca sem - összegezte Mayer Vera.

 
 
Selmeczi Dorottya - VH
 

Olvassa el ezt is!

Stars of Hope – a remény csillagai

Stars of Hope – a remény csillagai

Mérnyei Ilona: Egy rossz hétkezdés után, iszonyat jó érzés kitombolni magunkat, kiadnunk magunkból a feszültséget, vagy esetleg szerelmi bánatunk van. Képekkel!
Október közepén kezdik kifizetni a területalapú támogatásokat

Október közepén kezdik kifizetni a területalapú támogatásokat

Az idei 233 eurós tá­mo­ga­tás mint­egy 8 szá­za­lék­kal ha­lad­ja meg a ta­va­lyit. Hódmezővásárhelyen és Kistérségében 1700 gazdálkodót érint.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.