KözéletZöldet kapott a gyorsvillamos

2011. március 4., péntek
 

Hazánkban egyedülálló integrált villamos-vasúti rendszer kiépítését tervezik Szeged és Hódmezővásárhely között. A két város 22 kilométerre van egymástól és már eddig is jelentős közöttük a személyforgalom. A szerződést március 4-én írták alá.

 

 

 

 

 

 

 

Mint arról a Vásárhelyi Hírek beszámolt a tervezett Tram Train rendszer szerelvényei a településeken kívül vasúti, a városokban villamossínen közlekednének. Megvalósításukkal 30-35 perc alatt lehetne Szeged főteréről Vásárhely főterére eljutni. A Tram Train rendszer kiépítéséhez szükséges előzetes tervek, tanulmányok elkészítésére Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be, amelyhez 164,5 millió forint támogatást nyert.

 

Március 4-én délelőtt a szegedi Városháza Tisza Lajos termében Botka László Szeged és Lázár János  Hódmezővásárhely polgármestere írta alá az együttműködési megállapodást, ezzel zöld utat kapott  egy folyamat kezdete, amely a két megyei jogú város szorosabb kapcsolatát segíti.

 

Botka László elmondta, hogy a két város közötti villamosvasút terveit Hódmezővásárhely készíti elő, Szeged pedig egy ugyanilyen, Szeged-Makó közötti tömegközlekedési eszköz kivitelezését tervezheti meg.
Lázár János a sajtó képviselői előtt kifejtette, hogy ezzel a projekttel elindult egy olyan együttműködés, amely várhatóan több éven keresztül közös gondolkodást kíván meg a két város között. Hódmezővásárhely polgármestere azt mondta, hogy Botka László az elkövetkező négy évre prognosztizált fejlesztési terveit kifejezetten támogatja. Úgy látja, hogy Szeged egy nagyon erős régiós központ lehet és a két település együttműködésével még erősebbé lehet tenni. Lázár szerint ezzel az együttműködéssel 20 év után a politikai ellentéteket félretéve, a két város közös érdekeit képviselhetik.

 

A tervek szerint a beruházás 2015-re elkészül, maga a kivitelezés két évet vesz igénybe. Hódmezővásárhely polgármestere hozzátette: a kormány terveinek és az unió szándékainak is megfelelő a beruházás közösségi közlekedést erősítő rendszere, és mindkét város polgárai nyernek azzal, hogy a Széchenyi és a Kossuth tér között harminc perc lesz az utazási idő.

 

Olvassa el ezt is!

Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.