KözéletBelvárostól belvárosig

2010. december 17., péntek
 

Az integrált villamos- és nagyvasúti rendszer bevezetésének megvalósításíthatósági tanulmányát elkészíttetik, amelynek. 164 milliós költségét az Európai Unió pályázata teljes egészében támogatja. Döntött a közgyűlés.

 

A december 16-án ez évben utoljára összeült vásárhelyi közgyűlésen a képviselők 12 igen és 3 tartózkodás mellett arról döntöttek, hogy a Tram Train, azaz az integrált villamos- és nagyvasúti rendszer bevezetésére vonatkozó megvalósítási tanulmányt elkészíttetik, amelynek. 164 milliós költségét az Európai Unió pályázata teljes egészében támogatja.

Mint arról már hírportálunk szeptember elején is írt, a világ számos nagyvárosában évtizedek, de például New Orleans-ban 1835 óta  működik távolabbi városrészeket összekötő, a budapesti HÉV-hez hasonló villamosvasút. Ennek mintájára fogalmazódott meg annak a lehetősége, hogy Szeged és Hódmezővásárhely között is legyen villamos, amely aztán Szeged-Rókus, illetve a Hódmezővásárhely-Népkert vasútállomásoknál a vasúti pályát elhagyva folytatja útját a két város belső részeibe. A közgyűlés által most jóváhagyott tanulmány elkészítésének a célja, hogy megvizsgálják ennek az integrált vasúti rendszernek a bevezethetőségét hiszen a két megyei jogú város mindössze 22 km-re fekszik egymástól, és egyre több szálon kapcsolódnak egymáshoz. A településközi közlekedés dinamikusan nő, a közlekedési kapcsolatok javítása pedig a települések kölcsönös érdeke is.  A két város együttműködési megállapodás aláírását is tervezi, amely a Tram-train megvalósíthatóságát hivatott közösen megvizsgálni. A tanulmány és a megvalósítás előkészítése még két-három évet vesz igénybe.

 

Olvassa el ezt is!

Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.