Kultúra, oktatásVizuális kalandozások

2019. november 14., csütörtök
 
Vizuális kalandozások

Mentés Másként. Vizuális kalandozások Makó építészettörténetében címmel nyílik meg november 19-én, kedden 17 órakor a Tornyai János Múzeumban Karsai Ildikó grafikusművész, Makó egykor állt és ma is látható épületeit bemutató alkotásaiból álló kiállítása. A rendezés alatt álló tárlatot sajtóbejáráson ismerhettük meg.

 

 

 

 

 

 

Háromszázhúsz éve, hogy a tatár és a török dúlása után újratelepült a hagymaváros, s ez alkalomból látott napvilágot a grafikusművész kötete, amelyben a már lebontott és a még ma is álló, jellegzetes makói épületeket színes ceruzarajzokon megörökítő, az elmúlt két évtizedben készült műveit láthatják az olvasók. A vásárhelyi múzeum három emeleti termében félszáz alkotás látható eredeti formájában a jövő kedden nyíló kiállításon, s a megnyitón a közönség beszélgetést is hallhat a kötetről annak létrehozóival.

 

– Az idő süllyesztőjébe eltűnt értékek mentésével húsz éve foglalkozom. A ma már nem látható, korábban lebontott épületekről igyekeztem minden fellelhető fényképet és tervrajzot összegyűjteni, s mindezt a makóiak, közöttük az egykori múzeumigazgató Dr. Tóth Ferenctől kapott információkkal kiegészítve készítettem el a képeket – mondta el Karsai Ildikó.

 

Grafikái olyan, ma már nem látható makói épületeket is bemutatnak, mint az 1941-ben lebontott, Hollósy Kornélia nevét viselő faszínház, vagy a hatvanas években pusztulásra ítélt neológ zsinagóga, a romantikus stílusban épült Szent János kápolna, vagy Makó első emeletes polgári épülete, a Nasitz-ház.

 

A grafikusművész – aki a Marosmenti Natura Művésztelep vezetője – a kiállítás címével azonos címmel megjelent kötetéről a november 19-i megnyitón az alkotó, valamint Feledy Péter művészeti író, Urbancsok Zsolt levéltárvezető, a kötetben megjelent tanulmány írója és Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze, a megnyíló tárlat kurátora beszélget a hódmezővásárhelyi közgyűjteményben.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Vezetési gyakorlat a Helyőrségben

Vezetési gyakorlat a Helyőrségben

A zászlóalj katonái mellett részt vettek még a helyőrségben található alegységek terepjáró teher- és személygépkocsi, valamint harcjárművezetői is.
Fantasztikus kettős győzelem

Fantasztikus kettős győzelem

Kettős rangadót játszott szerda este a Vásárhelyi Kosársuli. A Hódtói Sportcsarnokban az NB I/B Zöld csoportos bajnokság 9. fordulójában.
Csalássorozat vásárhelyi főszereplővel

Csalássorozat vásárhelyi főszereplővel

A szövevényes bankszámla manipuláció lényege a dél-koreai, ausztrál, német és kolumbiai cégek által utalt pénzek továbbküldése, vagyis eltüntetése volt.
Gyermekek Karácsonya idén is

Gyermekek Karácsonya idén is

Évek óta hagyomány, hogy a polgármester felhívást tesz közzé, hogy a cégek, vállalkozások, magánszemélyek segítsék adományaikkal a Gyermekek Karácsonyát.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.