Kék hírekViharos éjszaka

2017. július 12., szerda
 
Viharos éjszaka

A híradókból látott siófoki vihar által okozott károkat, most közvetlenül is megtapasztalhatták a vásárhelyiek és a környéken élők. 40 riasztás volt néhány óra alatt!

 

 

 

A szél által kidöntött villanyoszlop Vásárhelyen, a Kinizsi utcában (Fotó: VH)

 

 

Kedden éjszaka újabb vihar érte el Csongrád megyét. A reggeli órákig mintegy negyven lakossági bejelentés érkezett a vihar okozta károkkal kapcsolatban.

 

Szeged és Hódmezővásárhely térségéből érkezett a legtöbb segélyhívás. Hódmezővásárhelyen, a Pacsirta utcában villanyvezetékre dőlt egy húsz méter magas fa, a Lázár utcában a lehasadt ágak szakították le a légvezetékeket.

Az egyik Ormos Ede utcai lakásban a szúnyogháló és a redőny is kitört, veszélyeztetve a gyalogosok forgalmát, a Rudnay Gyula utcában pedig parkoló Trabantra dőlt egy több méter magas fa.

Szegedről hajnali négy órakor az Osztrovszky utcából és a Bartók térről is jelezték a lakosok, hogy egy nagyméretű fa a közelben futó távvezetékre dőlt, a Szamos utcában pedig szintén a parkoló autókat rongálták meg a leszakadó faágak.

A hódmezővásárhelyi és a szegedi hivatásos egységek a szerda reggeli órákban is folytatták a viharkárok felszámolását. Személyi sérülésről nem érkezett hír a katasztrófavédelem szegedi főügyeletére.

 
 
VH-CSMKI
 

Olvassa el ezt is!

Látványos éjszakai munkálatok

Látványos éjszakai munkálatok

Beemelték a 47-es út felett a Magyarországon referenciának tekinthető 13 méter magas kettős körforgalom íves elemeit. Képekkel!
Vásárhelyi kiskutya vitte el nyereményt

Vásárhelyi kiskutya vitte el nyereményt

Sztár lett Madzag, a rosszcsont vásárhelyi tacskókölyök. Gazdáját a hűsége mellett, egy drága okostelefon megnyerésével is gazdagította.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.