SportÉvértékelő gála a koreai kulturális attaséval

2013. január 19., szombat
 

Illusztris vendége volt a hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület évértekelő gálájának. Elfogadta az egyesület vezetőinek felkérését, a Koreai Köztársaság Nagykövetségének kulturális attaséja, a budapesti Koreai Kulturális Központ igazgatója, Kwon Young Sup.

 

 

Fotók: VH

 

A Hódmezővásárhelyre első alkalommal ellátogató vendég az esti gála előtt ismerkedett a várossal és kulturális intézményeivel. Havasi Katalin és Fekete Ferenc önkormányzati képviselő kísérte el. Nagy Imre múzeumigazgató pedig bemutatta a Tornyai János Múzeumot, az ott folyó kutatómunkát és a látványraktárt.

 

Este, látogatásának valódi céljaként részt vett a Fekete Sasban a Máté Teakwondo vacsorával egybekötött évértékelő gáláján, sőt egy bemutatót követően, a legeredményesebb sportolók okleveleit is ő adta át.

 

Mint mondta, nem új keletű a kapcsolat a Máté Teakwondo Sportegyesülettel. A kulturális attasé javaslatára, Budapesten a Csörsz utcában tavaly februárban átadott reprezentatív kulturális központban októberben, (mint arról írtunk ) a Koreai Köztársaság nemzeti ünnepén sportbemutatóra kérték fel a Máté Teakwondot. Kwon Young Sup elmondta, a  Közép- és Kelet-Európában egyedülálló Koreai Kulturális Központ nagyon fontos szerepet tölt be Magyarország és Dél-Korea közötti állami és a nem állami szintű együttműködésben. A központ létrejöttével az egész régióban terjeszteni kívánják a koreai kultúrát. Az  igazgató arról is beszélt, hogy nem egyszerűen a koreai kultúrát kívánják bemutatni, hanem teret és találkozási lehetőséget biztosítanak a két ország egymás iránt kölcsönösen érdeklődők  számára is. Ennek részeként hívták meg a kimagasló eredményeket elért vásárhelyi sportolókat, illetve örömmel ismerkedik a várossal.

 

A gálán elhangzott, 32 éves múltra tekint vissza a taekwondo sport gyakorlása és népszerűsítése. Az elmúlt évtizedekben több ezer gyermek és fiatal járt edzéseikre és vett részt az egyesület színeiben hazai és nemzetközi versenyeken, ahol közülük sokan kimagasló eredményeket értek el. A kétszáz tagot számláló egyesület, ötven fős versenyző csapata 2012-ben 4 országos, 6 nemzetközi és 1 világbajnokságon vett részt. Mára Magyarországon Hódmezővásárhely az egyik kiemelkedő utánpótlás bázisa, illetve aktív versenyzői iskolája a taekwondo sportágnak.

 

A január 18-án tartott gálán elmondták, 2012-ben sportolóik az országos versenyeken 44 első, 26 második, 27 harmadik helyezést, nemzetközi versenyeken 16 első, 9 második, 17 harmadik. helyezést, világbajnokságon pedig 5 első, és 2 harmadik helyezést értek el.

Összesen 146 érem: 65 első, 35 második és 46 harmadik helyezés.

 

 

Részletes eredmények 2012-ben:

 

Sováczki Zoltán Viktor
2012. évben
országos: 1 harmadik
Összesen: 1 érem

 

 

Posztós Gabriella
2012. évben
országos: 1 harmadik
Összesen: 1 érem

 

 

Török Zsolt
2012. évben
országos: 1 harmadik
Összesen: 1 érem

 

Berei Krisztina
2012. évben
országos: 1 második
Összesen: 1 érem

 

Kószó Máté
2012. évben
országos: 1 második
Összesen: 1 érem

 

Lipcsei Vendel
2012. évben
országos: 1 második
Összesen: 1 érem

 

Ocskó Balázs
2012. évben
országos: 1 második
Összesen: 1 érem

 

Skumáthné Harmati Nikolett
2012. évben
országos: 1 második
Összesen: 1 érem

 

Bondár Nikolett
2012. évben
országos: 1 első
Összesen: 1 érem

 

Bozóki Róbert
2012. évben
országos: 2 harmadik
Összesen: 2 érem

 

Tót Kálmán
2012. évben
országos: 2 harmadik
Összesen: 2 érem

 

Szűcs Kitti
2012. évben
országos: 1 második, 1 harmadik
Összesen: 2 érem

 

Szeles Dávid
2012. évben
országos: 2 második
Összesen: 2 érem

 

Dezső Ábel
2012. évben
országos: 1 első, 1 harmadik
Összesen: 2 érem

 

Grexák Csaba
2012. évben
országos: 1 első, 1 harmadik
Összesen: 2 érem

 

Faragó Rajmund
2012. évben
országos: 1 első
nemzetközi: 1 első
Összesen: 2 érem

 

Kenéz Marcell
2012. évben
országos: 1 első, 1 második, 1 harmadik
Összesen: 3 érem

 

Varga-Tóth Ádám
2012. évben
országos: 1 első, 1 harmadik
nemzetközi: 1 második
Összesen: 3 érem

 

Gulyás Róbert
2012. évben
országos: 2 második, 1 harmadik
Összesen: 3 érem

 

Juhos Benedek
2012. évben
országos: 1 második
nemzetközi: 1 második, 1 harmadik
Összesen: 3 érem

 

Gálfi Botond
2012. évben
országos: 1 második, 2 harmadik
nemzetközi: 1 harmadik
Összesen: 4 érem

 

Faragó Vivien
2012. évben
országos: 1 első, 2 második
nemzetközi: 1 harmadik
Összesen: 4 érem

 

Hankó Miklós
2012. évben
országos: 2 első
nemzetközi: 1 második, 1 harmadik
Összesen: 4 érem

 

Juhos Péter
2012. évben
országos: 2 első
nemzetközi: 1 második, 1 harmadik
Összesen: 4 érem

 

Czirok Krisztofer
2012. évben
országos: 2 első
nemzetközi: 1 első, 3 harmadik
Összesen: 4 érem

 

Bósz Márton
2012. évben
országos: 1 első, 2 harmadik
nemzetközi: 1 második, 1 harmadik
Összesen: 5 érem

 

Goják Anna
2012. évben
országos: 1 első, 1 második, 1 harmadik
nemzetközi: 2 első
Összesen: 5 érem

 

Barta Marcell
2012. évben
országos: 2 első
nemzetközi: 3 első
Összesen: 5 érem

 

László Alexa
2012. évben
országos: 2 első, 2 második
nemzetközi: 2 harmadik
Összesen: 6 érem

 

Hankó Viktória
2012. évben
országos: 1 első, 2 második, 1 harmadik
nemzetközi: 2 első
Összesen: 6 érem


 

Barta Péter
2012. évben
országos: 2 első, 1 második
nemzetközi: 3 első
Összesen: 6 érem

 

Máté Mirabella
2012. évben
országos: 3 első, 1 harmadik
nemzetközi: 3 harmadik
Összesen: 7 érem

 

Tari Viktor Dávid
2012. évben
országos: 2 első, 2 második, 2 harmadik
nemzetközi: 1 második
Összesen: 7 érem

 

Berei Béla
2012. évben
országos: 2 első, 1 második, 2 harmadik
nemzetközi: 1 első, 2 harmadik
Összesen: 8 érem

 

Szabó András
2012. évben
országos: 5 első
nemzetközi: 3 első, 1 második
Összesen: 9 érem

 

 

Máté Gergő
2012. évben
országos: 4 első, 2 harmadik
Világbajnokságon: 2 első
Összesen: 8 érem

 

Máté Zsolt
2012. évben
országos: 5 első
Világbajnokságon: 3 első, 2 harmadik
Összesen: 10 érem

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ökumenikus imahét Hódmezővásárhelyen is

Ökumenikus imahét Hódmezővásárhelyen is

Az idei imahét az ember egyéni és közösségi hivatását helyezi előtérbe. „Küldetésünk van, amelynek betöltése jelenti életünk méltóságát és boldogságát." Részletes vásárhelyi programmal, letölthető füzettel!
Kevésbé érzékelhető bíztató jelek 2013-ban

Kevésbé érzékelhető bíztató jelek 2013-ban

A CSMKIK -ban a küldöttgyűlés után, az Enterprise Europe Network – Szeged Gazdasági évnyitóján Bod Péter Ákos tartott előadást, majd bemutatták Károlyi László könyvét. Képekkel!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.