Kultúra, oktatásVerseny a - történelem - javából

2017. április 4., kedd
 

Hódmezővásárhely nyolc általános iskolájának egy híján százharminc felső tagozatos tanulója nevezett az Emlékpont és a Klauzál Gábor Általános Iskola városi történelemversenyére. A diákok április 4-én, kedden mérték össze tudásukat a közgyűjteményben, az eredményhirdetésre egy hét múlva kerül sor.

 

 

 


 

A tanulókat és a felkészítő pedagógusokat köszöntve Miklós Anikó, a Kleuzál iskola igazgatója emlékeztetett: a tizenhat éves múltra visszatekintő versenynek már egy évtizede az Emlékpont ad otthont, amelynek történetében az idén nevező 129 tanuló részvételele rekordnak számít, ami arra is következtetni enged, hogy a történelem, mint tantárgy is egyre népszerűbb a fiatalok körében.

 

– Hódmezővásárhely történetében máig élő lenyomatokat hagytak a történelem eseményei, akár a török háborúk, akár a közelmúlt kommunista diktatúrája, amelyekre fontos, hogy emlékezzenek a diákok – hangsúlyozta megnyitójában Balázs József, a Hódmezővásárhelyi Járási Tankerület igazgatója, aki a megismertetés eredményes eszközének nevezte a tanulmányi versenyt.

 

A tudáspróbát vállaló tanulók két kategóriában – 5-6. és 7-8. osztályosok – töltötték ki a Klauzál Gábor Általános Iskola két pedagógusa, Papp Enikő és Baranyi Imre által összeállított tesztlapot, majd az Emlékpont két történésze, Nagy Gyöngyi és Zeman Ferenc vezetésével a diákok a kiállítóhelyet végigjárva válaszoltak feladatlap kérdéseire. 

A verseny végén a diákok emléklapot kaptak, az egy hét múlva esedékes eredményhirdetésen pedig a korcsoportonként hat-hat legjobb eredményt elért tanuló kap díjat és tárgyjutalmat.

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Mit ér a Vásárhely környéki szántóföld?

Mit ér a Vásárhely környéki szántóföld?

Az értékesített szántók átlagos nagysága 4,1 hektár volt 2016-ban. Vásárhely környékén a gümölcsös ára átlag feletti. 1 millió 250 ezer alatt nincs termőföld.

Próbáld ki magad - szakmákra fókuszálva

Próbáld ki magad - szakmákra fókuszálva

Közel 50 csapat mérhette össze tudását a döntőben. A Próbáld ki magad az évek során túlnőtte a város falait, még vagy hat település diákjai is vetélkedtek. Eredményekkel és sok képpel! 
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.