Kultúra, oktatásPróbáld ki magad - szakmákra fókuszálva

2017. április 4., kedd
 

Közel 50 csapat mérhette össze tudását a döntőben. A Próbáld ki magad az évek során túlnőtte a város falait, még vagy hat település diákjai is vetélkedtek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Fűrész, satu, kalapács, a famunkás mindent megcsinál. Máris készül a gerenda, 

 ráspoly, véső alakítja. Egy kis véső, egy kis szög, máris készül a küszöb. 

 Facsavar és lombfűrész, a remekmű máris kész.”

 

Ez a kis versike egyike a több tucat "remekműnek", mely általános iskolás csapatok tollából került ki március 29-én a Fekete Sasban a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum által szervezett játékos, szakmaismereti vetélkedőn.

 

Hagyományt teremtve negyedik alkalommal került sor a rendezvényre, melynek nem titkolt célja a szakképzés, a szakmák népszerűsítése. Játékos vetélkedő formájában ismerkedhetnek meg az ötödik-hatodik-hetedik-nyolcadik osztályos tanulók a legkülönfélébb mesterségekkel, ezáltal kapnak támogatást a pályaválasztásban.

A „Próbáld ki magad!” távolabbra mutató üzenete, hogy jól képzett szakemberek, mesterek nélkül nehezen boldogulnánk a mindennapi életben. A feladatok minden bizonnyal segítenek ennek felismerésében és a fiatalok szemében emelkedni fog a szakmák presztízse, ezáltal a jövőben egyre többen orientálódnak majd általános iskolai tanulmányaik befejeztével a szakképzés irányába. Mint ahogy Hegedűs Zoltán Hódmezővásárhely alpolgármester, a rendezvény fővédnöke köszöntő beszédében a mostanában gyakran ismételt mondat is elhangzott: egy jó szakma felér egy diplomával.

 

Molnár Erika a vetélkedő egyik főszervezője,a Vásárhelyi Híreknek elmondta, egy előzetes online teszt kitöltését követően közel 50 csapat mérhette össze tudását a döntőben. A „Próbáld ki magad” az évek során túlnőtte a város falait, hiszen a hódmezővásárhelyi iskolákon kívül Algyő, Békéssámson, Makó, Szentes, Mindszent és Arad is képviseltette magát a szakmai ki mit tud -on.

A zsűri elnöke Kummer Zoltán a Legrand Magyarország Zrt vevőszolgálati és képzési vezetője volt, a zsűri tagjai pedig Meszlényi Tamásné az Elegance Fodrászszalon vezetője, mesterfodrász, szakoktató, Kovács Kata a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezető szakképzési tanácsadója, Bajnóczi Lajos a Villeroy & Boch Magyarország Kft szakoktatója, Nagy Ernő a Lemeztechnika Kft műszaki vezetője.

 

Unatkozni nem jutott ideje a zsűrinek, hiszen 12 alkalommal pontozta a versengő tizenévesek teljesítményét a maratoni, majd négyórás vetélkedő során.

A változatos feladatoknak köszönhetően a csapatok tanúbizonyságot adhattak sokoldalúságukról. Koktélruhát kellett hajtogatni színes lapból, puzzle-t kirakni, rímes verset írni faiparhoz kapcsolódó szavakkal, fűszereket felismerni, vízzel teli poharakkal futni, villanykapcsolókat összeszerelni, morzejeleket megfejteni, sebesültet elsősegélyben részesíteni, porcelántárgyak dekorációját megtervezni, tárgyak tömegét megbecsülni. A záróakkord egy divatshow volt, mely hatalmas sikert aratott. Itt a frizurával, a sminkkel és az öltözettel értékes, mindent eldöntő pontokat zsebelhettek be a fiatalok.

A korábbi évekhez hasonlóan meglepetés produkcióval is kedveskedtek a szervezők. Molnár Imre, a HSZC Kalmár Tagintézményének építőipari szakoktatója, az Alföld bűvésze fergeteges hangulatot varázsolt a Fekete Sas nagytermébe.

 

A csúcspontja természetesen az eredményhirdetés volt, amelyhez nyereményeső párosult. A nyeremények sokaságát és nagy értékét nézve, valóban bőkezű szponzorok segítették a nagyszabású rendezvényt.

 

Eredmények:

 

Csapat neve

Csapattagok neve

Nyereményük:

 

Édes Hármas

Bodzsár Míra

Kiss Boglárka

Gémes Emese

(Bethlen Gábor Református Gimnázium 8.a)

3 db tablet (Legrand Zrt)

3 db mappa írószerekkel (Gasztroker Alapítvány)

3 db könyv (Magyar Turisztikai Ügynökség)

3 db ajándékutalvány (Elegance Fodrászszalon)

3 db belépő a Makói Hagymatikum Élmény és Gyógyfürdőbe

3 db 10 alkalmas bérlet (Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda)

1 db torta (HSZC)

 

 

Sámsoni Angyalok

Orovecz Noémi

Bohr Petra

Thielicke Tilda

(Békéssámsoni Általános Iskola  7.osztály)

3 db tablet (Lemeztechnika Kft)

3 db csavarhúzókészlet (Metalucon Kft Mindszent)

3 db ajándékutalvány (Elegance Fodrászszalon)

3 db könyv (Magyar Turisztikai Ügynökség)

3 db belépő a Makói Hagymatikum Élmény és Gyógyfürdőbe

1 db torta (HSZC)

 

 

Nagyfiúk

Győri Imre

Hajnal Róbert

Kozma László

(Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Almási Tagintézménye  8.b)

3 db 32 GB pen drive (Süd-Alu Kft)

3 db hátizsák (Süd-Alu Kft)

3 db ajándékutalvány (Elegance Fodrászszalon)

3 db könyv (Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata)

3 db belépő a Makói Hagymatikum Élmény és Gyógyfürdőbe

1 db torta (HSZC)

 

 

Különdíjak

Csapat

Csapattagok

Ajándékok

Legkreatívabb jelmez:

 

Ötletelők

Csávás Boglárka

Molnár Georgina

Morvai Letícia

(Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Almási Tagintézménye7.b)

- 3 db teás bögre (Villeroy&Boch  Magyarország Kft)

- 3 db jegy április 7-re IsmerősArcok WassAlbert est

   (Bessenyei Ferenc Művelődési Központ)

Legfrappánsabb csatakiáltás:

 

 

Nővérkék

Gyetvai Zsanett

Kolompár Barbara

Kovács Regina

(Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Almási Tagintézménye7.b

- 3 db teás bögre (Villeroy&Boch  Magyarország Kft)

- 3 db jegy április 9-re Long-Singer-Borgeson S.Ö.R.Shakespeare Összes Rövidítve c. előadásra

    (Bessenyei Ferenc Művelődési Központ)

A Divatshow legmenőbb csapata:

Koreográfusok

Rédei Zita

Faragó Réka

Gulyás-Szabó Nikolett

(Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola7.b)

- 3 db ajándékutalvány kozmetikai kezelésre (Bertáné Csépán Erzsébet kozmetikus)

Legsportosabb csapatok:

Villanyoszlopok

Dohor Dani

Tóth Richard

Szalai Sólyom

(Csiky Gergely Főgimnázium Arad 8.osztály)

3 db labda  (Prima-Protetika)

Neodémonok

Bagi Nikolett

Apró Kinga Kata

Tóth Andrea

(Szt. József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola 8a)

3 db labda  (Prima-Protetika)

 

A nagylelkű támogatóknak köszönhetően azonban senki sem távozott üres kézzel, könyveket, tollakat, könyvjelzőket, Rubik-kockákat, labdákat, bögréket, mappákat, írószereket, pizza utalványokat osztottak szét azok között, akiknek ez alkalommal nem sikerült helyezést elérni.


Főszervezők: Borek Edina (HSZC Eötvös Marketing munkaközösség-vezető), Molnár Erika és Szani Mariann (HSZC Kalmár Marketing munkaközösség)

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Berei Béla a szófiai Európa-bajnokságon

Berei Béla a szófiai Európa-bajnokságon

Hét főből álló magyar válogatott keret vesz részt a bulgáriai U21-es Európa-bajnokságon. Ez a csapat adhatja a jövő felnőtt válogatottját.
Dicstelen rangsorban a Dél Alföld

Dicstelen rangsorban a Dél Alföld

Az Európai Unió húsz legszegényebb régiója között négy magyarországi van – derül ki azokból az adatokból, amelyeket a napokban tett közzé az Eurostat.
Kosársuli győzelemmel kezdte az új szezont,

Kosársuli győzelemmel kezdte az új szezont,

A csapat a negyedik negyed második feléig szoros meccset játszott a Pénzügyőrrel a Hódtói Sportcsarnokban, végül 10 ponttal győzni tudott.
Megújult a Szabadság téri Óvoda mosdója

Megújult a Szabadság téri Óvoda mosdója

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. az alapításának 50. évfordulója alkalmából óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Készül a monográfia újabb kötete
Készül a monográfia újabb kötete A munka tavaly kezdődött, és várhatóan 2028-ban kerül a nyomdába az újabb nagy monográfia. 21 szerző dolgozik rajta, részben a vásárhelyi levéltárra támaszkodva.
 
Nem jött össze a győzelem
Nem jött össze a győzelem Október 17-én este a Nagykőrös vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli. Az NB I/B Zöld csoportjának 4. fordulójában megvolt az esélye a győzelemre.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 39. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Olga köszöntötte a vásárhelyieket
Olga köszöntötte a vásárhelyieket Október 11-én hivatalosan is átadták Ölelő Olgát a nagyközönségnek. Jóllehet már hetek óta megkezdődött az érdeklődők „zarándoklása” a Kása-erdőbe.
 
Nyert a Kosársuli az egriek ellen
Nyert a Kosársuli az egriek ellen Október 10-én este az NB I/B Zöld csoportjának 3. fordulójában az Egert fogadta a Vásárhelyi Kosársuli és az előnyét végig őrizve magabiztosan győzött.
 
Bölcsödék, óvodák fejlesztése
Bölcsödék, óvodák fejlesztése Két helyszínen több, mint 40 millió forintos beruházás zárult az Önkormányzati fenntartású bölcsődékben. Óvodai fejlesztések is voltak a nyári szünetben.
 
Még szinte el sem indult a fűtési szezon
Még szinte el sem indult a fűtési szezon Máris szénmonoxid veszély miatt vonultak ki a tűzoltók egy vásárhelyi és egy mindszenti családi házhoz. Időben érkeztek, ezúttal szerencsére nem volt áldozat. Hasznos tanácsok.