SportVereséggel végződött az idénynyitó mérkőzés

2021. szeptember 28., kedd
 
Vereséggel végződött az idénynyitó mérkőzés

A Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli felnőtt- és U20-as csapata is a SMAFC vendégeként kezdte a 2021-22-es idényt.

 

 

 

 

 



Az A-csoporthoz és a Piros csoporthoz hasonlóan pénteken elindult az NB I/B Zöld csoportjának hosszú alapszakasza is, így mostantól a karácsonyi szünetet kivéve minden hétvégén kosárlabdaláz járja át az országot. A nyáron újjáformálódó Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli a felkészülési meccsek után immár élesben is megmutathatta, hol tart jelenleg, hasonlóan a szintén átalakuló, A-csoportból lejátszókkal is megerősített soproniakhoz. Érdekesség, hogy mindkét kispadon új vezetőedző debütált: a Kosársulinál Szablics Péter, míg a SMAFC-nál a spanyol Carlos Vallejo.

Két alakulófázisban lévő csapat nézett tehát farkasszemet egymással a Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnokban, ahol az U20-asok összecsapása mellett a felnőtteknél is lehetőséget kaptak a Kosársuliban a saját nevelésű vásárhelyi fiatalok. A félidőig jól tartotta magát a csapat, a harmadik negyedben azonban kijött a különbség és a soproniak a maguk javára fordították az eredményt.

Lendületesebben kezdtek a hazaiak, kezdőötösük minden tagja szerzett egy-egy kosarat az első három percben, így 12-6-nál időt kellett kérnie Szablics Péternek. Mindkét oldalon sok volt a hiba, de a 8. percben, Varga Zalán kettesével átvettük a vezetést, a játékrész végén pedig Csátaljai villanásaira is volt válaszunk, Bálint triplájának köszönhetően 20-20 állt az eredményjelzőn. A második negyed elején a Varga testvérek vezetésével 6-0-s rohamot produkáltunk, majd Varga Ákos hárompontosa után kialakult az addigi legnagyobb különbség a javunkra (24-29, 14. perc). Volt válasza a Sopronnak egy 8-0-s szériával, és egészen a szünet előtti pillanatokig teljesen fej-fej mellett, váltott vezetéssel haladt a két csapat – és ugyan Nyikos eladott labdája, majd Varga Ákos triplája után felcsillant a remény, hogy ötpontos előnnyel kezdhetjük a második félidőt, Csátaljainak volt válasza a dudaszó előtt (39-41 a szünetben).

A pihenőt követően pedig benne maradt a „flow-ban” a SMAFC, és sajnos minden szempontból sikerült ellenszert találniuk a Kosársuli játékára. Támadásban feltörték a vásárhelyi védelmet, míg a másik palánknál nekünk semmi sem jött össze, mindez pedig egy 14-0-s hazai rohammal (53-41 a 24. percben) együtt azt eredményezte, hogy eldőlt a meccs. Varga Ákos kosaraival próbáltuk tartani a lépést, de tovább nyílt az olló, a negyed végére pedig a huszonöt pontot is átlépte a két csapat közötti differencia.

A hajrához közeledve sikerült picit feljebb zárkóznunk és kozmetikáznunk, de ez érdemi változást nem jelentett az eredményben, a soproniak magabiztosan őrizték az előnyüket és végül tizenöt ponttal, 86-71-re nyertek. A Kosársuli, egyben a mezőny legeredményesebbje a 22 pontig jutó Varga Ákos volt.

A javításra jövő hétvégén hazai környezetben lesz lehetőség, október 2-án az Újpest látogat a Hódtói Sportcsarnokba.

 

NB I/B Zöld csoport, 1. forduló:

SMAFC-Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 86-71 (20-20, 19-21, 35-10, 12-20)

Sopron, Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok. Vezette: Horváth, dr. Magyari, Benedek


SMAFC: Vercher 13/12, Heiszenberger 3/3, Csátaljai 13/3, Németh 4, Kovács 16
Cserék: Schöll 8, Nyikos 7, Szabó 6/3, Werner 6, Hajnal 5/3, Papp 5/3, Bakk -
Vezetőedző: Carlos Vallejo

Kosársuli: Borbáth 3/3, Varga Z. 16/6, Bálint 10/3, Pavlovic 11, Kovacevic 9
Cserék: Varga Á. 22/6, Bodócsi -, Vejinovic -, Németh -, Megyesi -
Vezetőedző: Szablics Péter

U20-as mérkőzés:

SMAFC-Vásárhelyi Kosársuli 69-52

 

Szablics Péter értékelése: "Küzdős meccs volt. Sajnos a harmadik negyedben teljesen enerváltan és fantáziátlanul játszottunk, így nagy hátrányba kerültünk. Ezt követően a negyedik negyedben próbáltunk felkapaszkodni, ez sikerült is, amiért nagyon büszke vagyok a srácokra, de sajnos csak kozmetikázni tudtunk az eredményen. Innen lesz még előre, teljes erőbedobással várjuk a következő megmérettetéseket."

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Tárkány Szűcs Ernőre emlékező programsorozat

Tárkány Szűcs Ernőre emlékező programsorozat

Kétnapos rendezvénnyel emlékezik Hódmezővásárhely városa, valamint a Tárkány Szücs Ernő Kutatócsoport névadójának születési centenáriumán. Részletes program a cikkben.
Egyre sűrűbben csilingelnek

Egyre sűrűbben csilingelnek

A legújabb hírek szerint, már 10 ezer kilométeren túl vannak a szerelvények. A típusengedély megszerzéséhez ötvenezer kilométert kell megtenniük.
Elindult a kosárlabda bajnoki szezon

Elindult a kosárlabda bajnoki szezon

Hivatalossá váltak a meccsek időpontjai: elindult a bajnokság a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapatának. A bajnoki idény teljes menetrendje a cikkben.
Sokat hiányozhatott a rajzóráról

Sokat hiányozhatott a rajzóráról

A vásárhelyi kiállításról ellopott egy szobrot, de a tolvajt a bronz kézzel fogható értéke jobban érdekelte, mint a művészeti értéke. Elkészült a vádirat.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.