KözéletVásárhelyre érkezett Meg Nem Született Gyermek szobra

2024. november 27., szerda
 
Vásárhelyre érkezett Meg Nem Született Gyermek szobra

2018 júliusában hazánkba is eljutott a szobor egy másolata az Együtt Az Életért Egyesület munkája révén. Két hétig a Szent István templomban helyezték el.

 

 

 

 

 

 

A magzat elvesztése minden esetben gyász és fájdalom az édesanya számára, de kihatással van társára és további gyermekeire, későbbi gyermekvállalási szándékára is. Akár természetes, akár művi úton történik, súlyos lelki sebeket okoz. Hatványozottan igaz ez a művi vetélésre, mely biológiai értelemben is károkat okoz. Az elmúlt években számos olyan életvédő mozgalom indult világszerte, így hazánkban is, mely az élet szeretetére és tiszteletére kívánja ráirányítani a figyelmet. Az életvédő mozgalmak bátorítást és konkrét segítséget kívánnak nyújtani, hogy az új élet fogadása öröm legyen, s a váratlan helyzetekben a várandósság megszakítása – mely sok esetben súlyos, hosszan tartó testi és lelki következményekkel jár – ne merüljön fel „megoldás” gyanánt. Sokkal inkább érezze az édesanya az elfogadást, a támogatást maga körül. Ugyanakkor támogatást, vigasztalást szeretnének nyújtani azok számára, akik kívánt gyermeküket természetes úton veszítették el várva várt gyermeküket.

 

A fiatal szlovák szobrászművész Martin Hudáćek még diák korában, a Besztercebányai Művészeti Akadémia hallgatójaként (BSc diplomamunkája­ként) 2012-ben készítette el művét.

 

2018 júliusában hazánkba is eljutott a szobor egy másolata az Együtt Az Életért Egyesület munkája révén. Az életvédő civil szervezet egyike azoknak, akik lelki és fizikai támasznyújtással segítik a bajbajutott édesanyákat. Teszik ezt azért, hogy a nehéz helyzetű anyák ne kényszerüljenek lemondani gyermekükről a várandósság megszakítása révén.

A szobrot Vásárhelyen, a Szent István király templomban helyezték el.
A Szentségimádások időpontjai: november 27., december 4., és december 11.  17:30-18:00 között.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Dobogós helyezések az OB-n

Dobogós helyezések az OB-n

A hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület számára minden évben sok jó eredményt hoz a Dunaharasztiban rendezett OB.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2

2024. 50. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Megjelent a Tornyai János Múzeum évkönyve

Megjelent a Tornyai János Múzeum évkönyve

Megjelent a Tornyai János Múzeum ötödik évkönyve, amelyben nyolc tanulmányban mutatják be a vásárhelyi közgyűjtemény kutatási eredményeit.
100 éve hunyt el Szeremlei Sámuel

100 éve hunyt el Szeremlei Sámuel

Konferenciával és kiállítással emlékeznek a református lelkészre és történészre halálának centenáriuma alkalmából.
 

És ezt már olvasta?

Nagyszerű teakwondos eredmények
Nagyszerű teakwondos eredmények A Diákbajnokságról és Engrich Mariann Emlékversenyről húsz dobogós helyezéssel tért haza a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
 
Sikerült nyerni a harmadik meccsen
Sikerült nyerni a harmadik meccsen A kosársuli megismételte az első meccsen látott teljesítményt, ezúttal is 30 ponttal nyert, így megnyerte a párharcot és a 9. helyért játszhat a bajnokság végén.
 
Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő
Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő Április 18–19-én rendezték Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában a VI. Consolis ASA Nemzetközi Szenior Úszóversenyt.
 
Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek
Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek A Nemzeti Választási Bizottság által kiszabott büntetést, amelyet a Kúria is jóváhagyott, most az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
 
Dr. Ferenczi Gábor átvette megbízólevelét
Dr. Ferenczi Gábor átvette megbízólevelét Április 22-én, szerdán Hódmezővásárhelyen a városházán vette át megbízólevelét a megválasztott országgyűlési képviselő.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 16. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A kétnapos Majális programja
A kétnapos Majális programja Ismét a Népkertben lesz a kétnapos Majális, elsején pénteken és másodikán, szombaton. A Vásárhely Kártya tulajdonosok számára ingyenes lehetőségek.