Kék hírekVásárhelyi zsarolókat fogtak el

2016. augusztus 14., vasárnap
 
Vásárhelyi zsarolókat fogtak el

Zsarolás és kényszerítés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói két helybeli férfit.

 

 

 

 


A gyanú szerint augusztus 9-én este 7 óra után ​öt férfi megjelent a sértett munkahelyén, ahol életveszélyesen megfenyegették és arra kényszerítették, hogy valótlan információkat mondjon videó felvételre.

Másnap M. Attila​ három bűntársával ismét megkereste a sértettet. M. Attila,  A. Arnold közreműködésével elvette a sértett telefonját és azzal zsarolta meg, hogy összetöri​ a telefont és megveri a sértettet​, ha nem kap 50.000 forintot. A sértett a fenyegetés hatására 20.000 forint készpénzt és egy karórát adott át a gyanúsítottnak.

​

A sértett augusztus 11-én tett bejelentést a rendőrségen. ​A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály közreműködésével elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki M. Attilát és A. Arnoldot.​

M. Attilát akkor fogták el a rendőrök, amikor arra várt, hogy a sértett további zsarolási pénzt adjon át neki. 

 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság M. Attilát és A. Arnoldot őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. Két bűntársuk szabadlábon védekezik, míg​ ​a bűncselekmény ötödik részvevőjét még keresik a rendőrök. 

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Hízhat a májunk egy kicsit!

Hízhat a májunk egy kicsit!

Talán egy kicsit Kapás Boglárkának és a férfi párbajtőrcsapatnak is „kabala” volt a hódmezővásárhelyi edzőtáborozás. Interjúnkban Szilágyi Áron viszont  Riót még csak nem is említette.
Félmilliárdos lejárt tartozás

Félmilliárdos lejárt tartozás

A vásárhelyi-makói kórháznak is több mint félmilliárdos az adóssága. Körülbelül 42,5 milliárdos lejárt tartozást görgetnek a hazai kórházak.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.