SportVásárhelyi rúdtáncosok VB sikere

2016. augusztus 29., hétfő
 

Sikeres nemzetközi versenyen vannak túl a hódmezővásárhelyi Pole Magic Rúdtánc Stúdió sportolói. Bronzérmet szereztek a Hamburgban rendezett Rúdtánc Sport Világbajnokság 2016 — Miss & Mister Pole Dance Globe 2016 versenyen.

 

 

 

 

 

Sabrina Pankow és Jeannine Wilkerling, nemzetközi rúdtánc trénerek és bírók szervezték a versenyt, amelyet augusztus 28-án rendeztek Hamburgban a Delphi Showpalast-ban.

 

Mint ismeretes a közvélemény által a kezdetben fenntartással fogadott rúdtánc mára teljes értékű sportággá vált, nemcsak a lányok, a nők számára. Így aztán Hamburgban 10 kategóriában fiuknak és lányoknak hirdették meg a versenyt.

Érdemes megjegyezni, hogy az augusztus 28-án tartott egésznapos versenyt megzavarta a nagy meleg, amit a légkondícionálok alig enyhítettek, emiatt a fémrudak csúszóssá váltak, igencsak megnehezítve a kifejezetten fogásokra épülő gyakorlatok hibátlan végrehajtását. Végül a versenyt két órára fel is kellett függeszteni.  

 

A versenyen 13 ország sportolói kvalifikálták magukat. Az előválogató után Magyarországot egyéniben 3 lány és duóban 1 pár képviselte.

Ez utóbbi páros a vásárhelyi Pole Magic Rúdtánc Stúdió két sportolója, akiket Bartyikné Oláh Gabriella tréner készített fel.

Magyarország sikeres szereplését bizonyítja, hogy valamennyi benevezett érmes helyezést szerzett: egyéniben Marosvölgyi Noémi arany-, Méry Menta és Szlávy Eszter bronzérmes lett.

 

A vásárhelyi páros: Mihály Andrea és Lukács Nikoletta a G9-es duó kategóriában indult, ellenfelük 2 szlovák 1 francia és 1 kínai páros volt.

A vásárhelyi lányok gyakorlatát a bírók bronzéremmel díjazták.

 

A világversenyen elért harmadik helyezésük azért is jelentős, mert - amatőrként - Bartyikné Oláh Gabriella tréner vezetésével mindössze hat hónapos edzőmunka eredménye.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Beszavazták a vásárhelyi énekesnőt

Beszavazták a vásárhelyi énekesnőt

A Star Academy egyik lakója Libor Laura, aki a Corvin Mátyás Vendéglátóipari Szakközépiskolában érettségizett, de már akkor is a színpad világa vonzotta igazán.
Óvodai kisszékből az iskolapadba

Óvodai kisszékből az iskolapadba

520 kisdiák ül be az iskolapadba elsejétől. Idén is a legtöbb elsős a Németh Lászlóba és a Szent Istvánba fog járni. Extra hosszú lesz az őszi szünet.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.