Kultúra, oktatásVásárhelyi Klímanócskák nemzetközi sikere

2017. május 31., szerda
 
Vásárhelyi Klímanócskák nemzetközi sikere

Június 7-én Vásárhelyen adják át az Európai Hulladékcsökkentési Hét versenyén nyert díjat Bozókiné Szabó Ildikónak.  

 

 

 

 

 

 

 

 

Az általa kitalált és 2016 novemberében megvalósított oktató-nevelő programja (Erről cikkünk a lap alján!) képviselte Hódmezővásárhelyt az Európai Hulladékcsökkentési Hét versenyén.

 

Bozókiné Szabó Ildikó, a Szabadság téri Óvoda vezetője, az országos klímareferens hálózat oktatási és szemléletformáló tagozat vezetője a Vásárhelyi Híreknek elmondta, maga a verseny lényege, hogy az egyhetes program - a helyi sajátosságokat beépítve - bárhol, bármelyik országban megvalósítható.

A versenyben a magyarországi jelöltek mellett többek között máltai, belga programok is részt vettek. A nemzetközi versenyen a Klímanócskák program első helyezést ért el. A díjat május 18-án Barcelonában adták át.

 

Mivel nem volt mód a díj személyes átvételére, ezért a Spanyolországból a minap megérkezett díjat, a nemzetközi szervezet képviselői hivatalosan a Környezetvédelmi Világnap alkalmából, június 7- én 10 órakor a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt adják át.

 

 

A díj májusi kihirdetésekor Bozókiné Szabó Ildikó a Vásárhelyi Híreknek elmondta, nagy megtiszteltetés és öröm számára, hogy a díj Magyarországra, s azon belül Hódmezővásárhelyre került. Hozzátette: a megvalósításban nagy segítségére voltak a kolléganői: Agócs Kinga, Csorbáné Mónus Erika, Gógné Tari Rózsa, Koncz Zoltánné, Német Tiborné, Vass Katalin, a Hódmezővásárhelyi Megyei Jogú Város Önkormányzata, a szülők, szakemberek.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Európai Hulladékcsökkentési Hét 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az első győzelem összejött

Az első győzelem összejött

A visszavágót június elsején, csütörtökön rendezik a fővárosban, ahol ponton belül kell maradnia a kék-sárgáknak a jobb helyezés megszerzéséhez.
Porhintés - pollenhintés a szemünkbe

Porhintés - pollenhintés a szemünkbe

Egyszerűen nincs összefüggés a parlagfűirtásra fordított erőfeszítések és a pollenkoncentráció között. Erre a lesújtó megállapításra jutott az Állami Számvevőszék.
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.