Kék hírekVásárhelyi kiruccanás autófeltöréssel színesítve

2020. november 10., kedd
 
Vásárhelyi kiruccanás autófeltöréssel színesítve

A pomázi férfi naivan úgy gondolhatta, hogy ha leruccan egy vidéki városba kocsikat feltörni, akkor nyomtalanul el tud tűnni.

 

 

 

 

 

 

 

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető 2020. július 14-e és 17-e között négy személygépkocsit tört fel Vásárhelyen.

Az elkövető valószínű nem olvasott helyi sajtót, amely már sokszor megírta, hogy Hódmezővásárhely az egyik legalaposabban bekamerázott város.

A rendőrök az adatgyűjtés során megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, aki ellen elfogatóparancsot bocsátottak ki. A szentendrei járőrök elfogták és előállították a 42 éves férfit.

A hódmezővásárhelyi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy pomázi férfit, aki feltört több személyautót a városban. Lopás miatt kell felelnie.

Nem sokat teketóriázott, elég brutális megoldást választva, a járművek ablakait betörte, majd átkutatta azokat. Személyes iratok mellett készpénzt, napszemüveget, mobiltelefont, tabletet, tárcákat, parfümöket, valamint kéziszerszámokat vitt el.

Gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, vele szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. A nyomozók őrizetbe vették a férfit, majd az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi sportoló a VB résztvevői között

Vásárhelyi sportoló a VB résztvevői között

László Alexa, a Máté Taekwondo csapatából képviseli hazánkat a VB-n a női felnőtt korosztályban. A feltöltött videókon látottakat bírálják a selejtezőben.
Három ponttal gazdagodott a HFC

Három ponttal gazdagodott a HFC

A Hódmezővásárhelyi FC NB III-as csapata Monoron lépett pályára november 8-án. A keretben több hiányzó is akadt és emberhátrányba is kerültek.
Sokmilliós károkat okoznak az inváziós növényfajok

Sokmilliós károkat okoznak az inváziós növényfajok

Az élőhelyek megőrzése és az őshonos fajok védelme mellett a lakosság egészségügyi állapota szempontjából is fontos feladat az agresszíven terjedő özönnövények visszaszorítása.
Életfogytiglan a vásárhelyi kettős emberölésért

Életfogytiglan a vásárhelyi kettős emberölésért

Két év után megszületett az ítélet. Cikkünkben teljes egészében kirajzolódik a tragédia háttere. A részletekről nyilatkozott a Rendőrség.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 46. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Négyéves a tramtrain
Négyéves a tramtrain Eddig több mint 93 alkalommal kerülhették volna meg a Földet az Egyenlítő mentén, de akár közel ötször is megjárhatták volna oda-vissza a Föld-Hold távolságot.
 
A Wenckheim kastély ügy - epilógus
A Wenckheim kastély ügy - epilógus A pályázat támogatást kapott, így a kastély teljes fenntartása Békés vármegye kezébe került. Közel egymillárd lesz a további felújításra.
 
Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben
Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben Megöléssel fenyegette volt élettársát, illetve egy csákánnyal megsebesítette a nő egyik ismerősét.
 
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban Minden eddiginél nagyszabásúbb koncepcióval tér vissza 2026-ban Magyarország legnagyobb retro fesztiválja. Kezdődik a bérletárusítás.
 
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére Másfél hónap után ismét hazai pályán játszott bajnokit a Vásárhelyi Kosársuli, és zsinórban négy elveszített mérkőzést követően újra nyerni tudott.
 
Árakat emel az önkormányzat
Árakat emel az önkormányzat

A kormányzati elvonások és inflációs terhek miatt, illetve az új, költségnövelő állami előírásokra és adminisztratív terhekre való tekintettel.