KözéletVásárhelyi katonák a sérültek között

2023. május 31., szerda
 
Vásárhelyi katonák a sérültek között

A NATO békefenntartó erejében (KFOR) részt vevő katonákat május 29-én vetették be tömegoszlatási feladatokra a koszovói Zvecan település polgármesteri hivatalánál. Az ott összegyűlt tömeg a korábbi választás eredménye miatt vonult utcára.

 



A KFOR békefenntartók erők sorfalát a tüntető tömeg megtámadta, amelynek erőszakossága nyomán több katona – közülük heten súlyosan - megsérült.

A 12 sérültet hazaszállítottak. A miniszter a repülőgép érkezése után a fedélzeten néhány szót váltott a katonákkal.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf ezt követően újságíróknak nyilatkozva kiemelte: a magyar katona ismét helytállt, hősiesen teljesítette kötelességét.

"Nemzetközi kötelékben, olasz-amerikai parancsnokság alatt került az a magyar manőverező század bevetésre tegnap Koszovóban, amelyik a tüntetőkkel került összetűzésbe. Összesen 27 sérültünk van, 12-en jöttek a repülőgépen most".

Közölte azt is, mindenkinek, a súlyosabb sérülteknek is stabil az állapotuk, életveszélyes sérült nincs. A hazaérkezett sérültek találkozhatnak családtagjaikkal, majd a Honvédkórházba szállítják őket.

A miniszter kitért arra: a katonák elmondták neki, hogy "az incidens sokáig tartott és rendkívül erőteljes volt".
Emlékeztetett: ez a misszió jelenleg olasz parancsnokság alatt áll, korábban Kajári Ferenc vezérőrnagy volt a KFOR parancsnoka.

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a hazaérkezett 12 sérült közül 11-en a hódmezővásárhelyi MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandárnál szolgálnak, egyikük pedig tartalékos katona.

 
 
Forrás: HM
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vagyonkezelés igen, adásvétel nem

Vagyonkezelés igen, adásvétel nem

Elutasította az egyházak által használt ingatlanok tulajdonjogának átadását Hódmezővásárhely közgyűlése legutóbbi ülésén.
A Máté Taekwondo idén is eredményes volt

A Máté Taekwondo idén is eredményes volt

Május 27-én, szombaton rendezték meg Horvátországban a hagyományosnak mondható Karlovac Open 2023 taekwondo versenyt.

A közönség lelkesedése is segítette Kosársulit

A közönség lelkesedése is segítette Kosársulit

Vuk Pavlovic csapata megnyerte a Dunaharaszti elleni párharcot az NB I/B Zöld csoportjában, így az 5. helyen végzett.
A Hód-Fitness SE ismét ott lesz az EB-n

A Hód-Fitness SE ismét ott lesz az EB-n

Az összesített eredmények alapján novemberben Spanyolországban, az Európa-bajnokságon 21 Hód-Fitness SE versenyző vehet részt.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.