KözéletVagyonkezelés igen, adásvétel nem

2023. május 31., szerda
 
Vagyonkezelés igen, adásvétel nem

Elutasította az egyházak által használt ingatlanok tulajdonjogának átadását Hódmezővásárhely közgyűlése legutóbbi ülésén.

 

 

 

 

 

Az ülésen elhangzott: egy 2022. végi törvénymódosítás tette lehetővé, hogy az oktatási-nevelési feladatokat ellátó egyházi fenntartók kérhetik a feladatellátással összefüggő ingatlanok tulajdonjogának átadását.

 

Hódmezővásárhely megyei jogú városhoz három egyház jelentett be igényt hét ingatlanra. Egyeztetések után a Szeged-Csanádi Egyházmegye elfogadhatónak mondta, ha nem vagy csak részben kapják meg a tulajdonjogot; a Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja és a szintén érintett református egyházközség azonban ragaszkodik a tulajdonjoghoz - olvasható az előterjesztésben.

 

A határozati javaslat szerint a közgyűlés azt szerette volna, ha - a tankerületi központhoz és a szakképzési centrumhoz hasonlóan - vagyonkezelésbe adná az önkormányzat az ingatlanokat, de az adásvételi szerződést is támogatnák.

 

Márki-Zay Péter polgármester az ülésen hangsúlyozta, a törvénymódosítás szembemegy az alaptörvénnyel és "az uniós chartával"; ráadásul a köz vagyonáról van szó, "ami szent és sérthetetlen". Mint mondta, az ő legfőbb célja más polgármesterekhez hasonlóan a város vagyonvesztésének megakadályozása. Megjegyezte, Botka László szegedi polgármester is adásvétellel rendezte a bencések igényét.

 

Benkő Zsolt emlékeztetett, a tulajdonjog csak addig illetné meg az egyházakat, amíg fenntartják az oktatást-nevelést, utána visszaszállna az önkormányzatra, így "nem érti a félelmeket" Megjegyezte: az ótemplomi református egyházközség korábban megvette volna az egyik ingatlant, ám az adásvételre nem került sor, ahogyan véleménye szerint a polgármester akadályozta meg a Kossuth térre tervezett ötmilliárd forintos tudásközpont-fejlesztést is. Ez vagyonvesztésnek számít-e? - kérdezte.

 

Kis Andrea az adásvételt semmilyen formában nem tartotta támogathatónak, végül egy megszavazott módosító indítvánnyal ezt ki is vették a határozati javaslatból. A képviselő "nettó alaptörvény-ellenes csalásnak", az önkormányzatok ellen irányuló "tömeges rablásnak" nevezte a parlament által elfogadott törvénymódosítást. Véleménye szerint csak a vagyonkezeléssel érhető el, hogy valamilyen ráhatása maradjon az ingatlanra az önkormányzatnak.

 

A jelen lévő képviselők végül a módosított határozatot - amely csak a vagyonkezelést ajánlja fel, az adásvételt nem - 9 igen, 3 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Máté Taekwondo idén is eredményes volt

A Máté Taekwondo idén is eredményes volt

Május 27-én, szombaton rendezték meg Horvátországban a hagyományosnak mondható Karlovac Open 2023 taekwondo versenyt.

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

2023. 49-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Ennivaló receptjeink - Baracskay Angélától - Fánk projekt

Ennivaló receptjeink - Baracskay Angélától - Fánk projekt

A Paprika TV-ből megismert Baracskay Angéla ezúttal egy egyszerű, de annál finomabb sütit ajánl közkedvelt rovatunk, az ’Ennivaló receptjeink’ olvasóinak.
A közönség lelkesedése is segítette Kosársulit

A közönség lelkesedése is segítette Kosársulit

Vuk Pavlovic csapata megnyerte a Dunaharaszti elleni párharcot az NB I/B Zöld csoportjában, így az 5. helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.