SportVásárhelyi futballista a válogatott keretben

2015. június 1., hétfő
 
Vásárhelyi futballista a válogatott keretben

Parádésan kezdte a magyar válogatott az U20-as világbajnokságot! Bernd Storck együttese 5-1-es győzelmet aratott az E csoport első fordulójában Észak-Korea ellen. A válogatott tagjaként ott találjuk a hódmezővásárhelyi Kecskés Ákost, aki jelenleg az Atalantában futballozik. 

 

Gólöröm! 4-es számmal Kecskés Ákos (Fotó: FIFA)


 

Számunkra nincs veszítenivaló – adta ki a jelszót az U20-as világbajnokság előtt a mieink német szövetségi kapitánya, Bernd Storck, bár azért minden bizonnyal célként a győzelmet kitűzve küldte pályára csapatát az előzetesen a csoport leggyengébbjének saccolt Észak-Korea ellen.

 

A tavalyi U19-es ázsiai korosztályos kontinenstorna ezüstérmese hozta a tőle elvárt sokmozgásos, háromcsatáros futballt. A magyar csapat került először helyzetbe, ám a csapatkapitány, Kecskés Ákos-közeli lövését nagy bravúrral védte az Észak-koreaiak kapusa.

Harcosan, lendületesen futballozott a magyar csapat, egyáltalán nem keltett meglepetést, hogy a vezetést is megszerezték.

Storck a szünetben kettőt cserélt, a ferencvárosi Nagy Ádámot és Kecskés Ákos olaszországi csapattársát, az Atalantában légióskodó Forgács Dávidot is a pályára küldte. A két fiatal még alig helyezkedett el a pályán, máris 3–1-re vezettek. Forgács Dávid sem hiába állt be, Kalmár szabadrúgása után a bal sarokba fejelt, némi észak-koreai közreműködéssel, és máris 4–1. Továbbra is lelkesen támadtak az ázsiaiak, de már a középpályán megszűrte a támadásokat a Kalmár vezette magyar csapat, és védelmünk sem ingott már meg. Remek kontralehetőségek is adódtak a kitámadó ellenfélnek köszönhetően, az egyik ilyen alkalmat megragadva Mervó Bence egy vérforralóan pimasz góllal megszerezte a harmadik találatát. 5–1, remekül rajtoltak U20-asaink a korosztályos világbajnokságon.

 

Következik Brazília és Nigéria. A szakemberek szerint azért jóval nagyobb falat lesz.

 

Kapcsolódó cikkünk:

Kecskés Ákos is tagja a magyar válogatottnak


Nézze meg a gólokat:

 
 
VH-Nemzeti Sport
 

Olvassa el ezt is!

Bennégtek a fiatalok az autóban

Bennégtek a fiatalok az autóban

Szörnyű tragédia árnyékolta be a szombati tanyai házibulit. Három fiatal közül ketten bennégtek az autóban, miután fának csapódtak.
Nehéz lesz ledolgozni hátrányt

Nehéz lesz ledolgozni hátrányt

14 pontos vereséget szenvedett Salgótarjánban a Vásárhelyi Kosársuli az NBI B csoport rájátszásának bronz párharcában.
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.