Kék hírekBennégtek a fiatalok az autóban

2015. május 31., vasárnap
 
Bennégtek a fiatalok az autóban

Nyomozás indult a szombaton éjfél előtt két halálos áldozatot követelő és egy életveszélyes sérüléssel járó baleset ügyében.

 

 

 

 

A Fiatban három középiskolás utazott, társukat életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. Ő kirepült a kocsiból.

Információk szerint házibulit tartottak egy felgyői tanyán, a három fiatal 23 óra körül innen indult el autóval. A kocsit a baleset túlélője vezette, de a jelenlegi információk szerint útközben helyet cserélhettek az egyik utassal, a tragédia ezután következett be.

Egy környékbeli asszony szerint már kora estétől buliztak, hangosan zenéltek és ordibáltak. Azt mondta, a közeli tanyákon is tisztán lehetett hallani, mi történik a szomszédban. Egy Facebook-bejegyzés szerint már két napja tartott a buli.

 

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője közölte, a személygépkocsi egy bekötőúton haladt, amikor a 4519-es útkereszteződéshez érve – eddig tisztázatlan körülmények között – irányváltás nélkül letért az útról, és a szemközti fának ütközött.

Várkonyi Gergely elmondta: a helyszíni szemle és a nyomozás eddigi adatai szerint fiatalok házibulit tartottak Felgyőn, egy tanyán. Három fiatalember 23 óra körül megbeszélte, hogy autózni indulnak. Az autóval a baleset túlélője indult el, de a jelenlegi információk szerint útközben helyett cserélhettek az egyik utassal, a tragédia ezután következett be.

A rendőrség halálos kimenetelű közúti baleset gondatlan okozásának bűntette miatt indított büntetőeljárást. Nyomozás tisztázza majd, hogy pontosan mi történt, és azt is, hogy a balesetben alkohol- vagy kábítószer-fogyasztás játszott-e szerepet - közölte a hadnagy.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Így alakul az új tanév

Így alakul az új tanév

A tanév szeptember elsején, kedden kezdődik. A tanítási napok száma száznyolcvanegy, a középiskolában és szakiskolában a tanítási napok száma száznyolcvan nap lesz.
Makán Doroti újabb országos sportsikere

Makán Doroti újabb országos sportsikere

Magyar bajnoki címek, világkupa győzelem után ismét egy aranyérem az Utánpótlás OB-n. Augusztusban ő is képviseli hazánkat a spanyolországi EB-n.

Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.