Kultúra, oktatásPalya Bea is jön Vásárhelyre

2013. október 1., kedd
 
Palya Bea is jön Vásárhelyre

Az Őszi Hetek programsorozat keretében különleges élményben lehet része mindazoknak, akik ellátogatnak a belváros szívébe. Október 4. és 6. között a magyar könnyűzenei paletta kiváló előadóival találkozhat a közönség.

 

Palya Bea (VH archív)

 

Október 4. péntek

20 óra   Miklósa Erika hangversenye

Helyszín: Református Ótemplom

 

Közreműködik: Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész, a Kodály Filharmonikusok Debrecen igazgatója és művészeti vezetője, valamint Tóth László trombitaművész, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólamvezető művésze.

 

Elhangzanak, többek között, Händel, Vivaldi, Purcell és Orff legszebb oratórikus művei.

Jegyek átvehetők a Polgármesteri Titkárságon (Kossuth tér 1. emelet 9-es iroda)

 

 

Október 5. szombat

18 óra   Palya Bea és új zenekara- A NŐ projekt

 

Palya Bea énekes, dalszerző, előadóművész, író; magyar, cigány és bolgár népzenén nevelkedett, később más népek zenéiről is tanult (szefárd zene, indiai zene). Leginkább saját dalait énekli, amelyben egy megindítóan személyes világ tárul elénk. 2012 októberében életet adott Lili nevű kislányának. Az anyaság Bea életében egy új életszakasz kezdetét jelenti, melyhez új dalok és új zenészek, új zenekar is társul.

A zenészek: Bodoczki Ernő – nagybőgő; Gerzson János - oud, buzuki, kalimba, furulya; Mogyoró Kornél – ütőhangszerek; Szokolay Dongó Balázs - furulya, szaxofon, duda, kaval; Ifj. Tóth Pisti – gitár.

 

Október 6. vasárnap

17.30   Ghymes koncert

 

A magyar és kelet-európai népzenei gyökerekre épülő muzsikájuk kimagasló sikereket hozott koncertjeik látogatottságában, lemezeik eladásában, műfaji és művészi megítélésükben egyaránt. A Ghymes zenekar pályafutása szinte példa nélküli és páratlan sikertörténet: működésük alatt eddig 18 önálló albumot jelentettek meg, ezek közül 10 platina és immár 5 aranylemezzé vált. A „Magyar Örökség” és Kossuth-díjas együttes idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhely a fitness sportág erős bázisa

Vásárhely a fitness sportág erős bázisa

Zsúfolásig megtelt szombaton délelőtt a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ. Kitűnő rendezés, vásárhelyi lányok remek  eredményei. Videóval és eredményekkel!
Újabb hungarikumok

Újabb hungarikumok

Még a Béres-cseppet is beválasztották. A négy új hungarikummal a gyűjtemény jelenleg húsz tagot számlál.
Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

A vásárhelyi játékosok tudásukat, ismereteiket ismét összemérhetik a helyi nevezetességekről, azok történetéről, illetve a helyi társadalmi élet egy-egy régebbi eseményéről.
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

 

És ezt már olvasta?

Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.