BulvárVásárhelyen is nyalakodhatunk

2015. április 20., hétfő
 
Vásárhelyen is nyalakodhatunk

Még bő két hét és felvirrad a fagylaltimádók piros betűs napja. Magyarországon harmadik éve, Hódmezővásárhelyen tavaly óta, május 8-án megrendezik a Fagylalt Napját

 

 

 


Eddig több mint 150 étterem, cukrászda, fagyizó iratkozott fel országszerte, és a lista még bővül a hátralévő időben. Vagyis a fagyi szerelmesei jó eséllyel találhatnak a lakóhelyük vagy munkahelyük közelében féláras fagyizót. A Fagylalt Napnak nincs különösebb programja, a cél az, hogy kedvünkre töltekezhessünk, felfedezhessünk fél pénzért mind több féle nyalnivalót.

 

Hódmezővásárhelyen is lehet majd nyalakodni, két helyen is, a Petőfi és Ady Endre utcai Szőke Cukrászdában. A tulajdonos, Szőke Zoltán, a Vásárhelyi Hírek kérdésére elmondta, a tavalyi évben már megfogalmazottakat követik idén is: „a tiszta ízek ereje” dominál majd.

Mint mondta, náluk is sokféle fantázia nevű és ízű fagylalt kapható, de jó szívvel ajánlj egy kis kulináris utazást az igazi, eredeti ízekhez, például a gyümölcsök valódi zamatához.   

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hogyan ismerhető fel a natúr- és biokozmetikum?

Hogyan ismerhető fel a natúr- és biokozmetikum?

A bio – és natúrkozmetikumok népszerűségét meglovagolva a szépségipar ontja magából a természetes ezer szinonimáját felsorakoztató feliratokat.

Tizenegy napig hallgatott

Tizenegy napig hallgatott

A hódmezővásárhelyi nyomozók elfogták B. Norbertet aki a gyanú szerint megerőszakolt egy 17 éves lányt. Kihallgatását követően őrizetbe vették.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.