SportVásárhely sport hírnevét öregbítik

2018. november 28., szerda
 
Vásárhely sport hírnevét öregbítik

Olaszországban, Bibionéban, Lignano Sabbiadoroban rendezték november 9. és 11-e között az 16. FitKid Európa-bajnokságot, Nyílt Nagydíj 2018 versenyt.

 

 

 

 

 

A hódmezővásárhely Hód Fitness SE. sportolói is ott voltak Európa egyik legrangosabb megmérettetésén és mint évek óta az egyik legsikeresebb egyesület, nagyszerű felkészülés eredményeként 18 érmes helyezéssel tértek haza. Kiemelkedő eredményt ért el Szkalonai Fanni, aki négyszeres Európa-bajnok.

 

A Hód Fitness SE sportolóinak és edzőinek sikerét oklevéllel és egy kis vendéglátással köszönte meg az egész város nevében Márki-Zay Péter polgármester.

 

Az EB-n elért részletes eredmények ITT olvashatók!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Történelmi tények mellett a mindennapok történései

Történelmi tények mellett a mindennapok történései

A hódmezővásárhelyi Emlékpontban Pálinkó György, történelemtanár mutatta be Az I. világháború című kötetét. Képekkel.
Lendületben a HLKC

Lendületben a HLKC

A csapat az előző forduló botlása után közönségszórakoztató játékkal, helyenként kifejezetten látványos megoldásokkal szolgálta ki a szurkolóit.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.