Kultúra, oktatásTörténelmi tények mellett a mindennapok történései

2018. november 27., kedd
 

A hódmezővásárhelyi Emlékpontban Pálinkó György, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium történelemtanára mutatta be Az I. világháború című kötetét.

 

 

 

 

 

 

 

A szerző művét elsősorban a fiataloknak szánta, s a történelmi tények mellett a mindennapok történéseit is igyekszik bemutatni, így a saját dédapjai által átélt események is a könyv lapjaira kerültek.

A szerző – akivel a bemutatón Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze beszélgetett – korábbi könyveiben Napóleon és Nagy Sándor mellett a második világháború világát mutatta be, a Nagy Háború centenáriumához közeledve határozta el, hogy ezt a korszakot is összefoglalja közérthető módon olvasóinak.

 

Pálinkó György történelemtanárként és íróként is arra törekszik, hogy az adott korszakot megkedveljék a diákjai, ehhez viszont fontos, hogy figyelmüket érdekes történetekkel és látványos illusztrációkkal tartsa fenn. A mai fiatalokat a digitális információhordozók igyekeznek elcsábítani a könyvektől, azonban a tartalomnak és a formának a megfelelő alkalmazásával befogadható lesz a nyomtatott kiadványok által közvetített tartalom is.

 

A kötet megemlékezik az első világháború legelső áldozatáról, az abádszalóki születésű Kovács Pálról, aki 1914. július 29-én vesztette életét Belgrád közelében, ahol a harcok folyamán lőszert igyekezett szállítani bajtársainak, amikor egy szerb puskagolyó kioltotta életét.

 

A szerző saját családjának történetéről is mesél a könyv lapjain. Mint elmondta, mind a négy dédapja harcolt az első világháborúban. Egyikük jelen volt Przemyśl ostrománál, amikor Hermann Kusmanek táborszernagy átadta kardját, s azzal az erődöt is az orosz csapatoknak, s dédapja 1915-ben orosz hadifogságba került, ahonnan csak az 1920-as években térhetett haza. A dédapa elmesélte, milyen éhínség volt a táborokban, ahol rendszeresen megtörtént, hogy az elhullott gabonamagvakat, kukoricaszemeket még a szemétből is kiszedték, hogy éhségüket csillapíthassák a foglyok.

 

Ezek a történetek azok, amelyek valamennyi diák figyelmét felkeltik, hogy később az évszámok és az események sorával is barátságot kössenek.

 

Az est zenei közreműködője a vásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola nyolcadikos tanulója, Békési Dorina volt, akit zongorán Lauer Ágnes művésztanár kísért.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Lendületben a HLKC

Lendületben a HLKC

A csapat az előző forduló botlása után közönségszórakoztató játékkal, helyenként kifejezetten látványos megoldásokkal szolgálta ki a szurkolóit.
A Lelkes család kiállítása

A Lelkes család kiállítása

Vásárhelyen, de az országban is az utolsó polihisztorok egyike a 80 éves Lelkes István. Ezer szállal kötődik a városhoz, kulturális, művészeti, sőt sportéletéhez is.

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.