GazdaságVásárhely érdekes helyezése

2014. október 16., csütörtök
 
Vásárhely érdekes helyezése

A KSH megismételte azt a kutatását, amely Magyarország valamennyi településének mutatóit elemezte 2006-ban, 17 szempontot vizsgálva. Az akkori felmérés alapján 2007-ben kormányrendeletben jelölték ki a leghátrányosabb helyzetű kistérségeket, hiszen az a legelmaradottabb és a legfejlettebb településekről egyaránt képet nyújtott.

 

 

A megismételt elemzés 2011-ben készült, ám mindeddig nem hozták nyilvánosságra az adatokat.

Budaörs Város Önkormányzatának a Központi Statisztikai Hivataltól származó információi alapján a megismételt felmérés első helyén ismét Budaörs városa áll. A kutatást második alkalommal további 13 szemponttal egészítették ki, így már összesen 30 szempont összesített adatai alapján lett Magyarország legfejlettebb települése Budaörs. 

A gazdasági, az infrastrukturális, valamint a foglakoztatási szempontok mellett 2011-ben már vizsgálták a települések társadalmi és szociális mutatóit is, így ez átfogóbb képet nyújtott az ország településeiről. Az adatok alapján egy komplex mutatót alakítottak ki, amelynek első 15 helyezettjét az alábbi táblázat tartalmazza.

 

A  települések társadalmi, gazdasági és infrastrukturális fejlettsége a 67/2007. (VI.28.) OGY-határozat alapján (komplex mutató)

Budaörs

8,49

Remeteszőlős

8,39

Diósd

8,20

Dunakeszi

8,17

Veresegyház

8,06

Telki

8,03

Törökbálint

7,99

Üröm

7,98

Budapest

7,92

Hévíz

7,91

Szigetszentmiklós

7,86

Szentendre

7,82

Biatorbágy

7,80

Göd

7,74

Győr

7,73

 

Érdekesség, hogy amíg Budapest 2006-ban a 11. helyet foglalta el, addig 2011-ben már befért az első tízbe, oda, ahol egyébként főképp Pest megyei településeket találhatunk. A kivételt a főváros mellett Hévíz jelenti, amely a tizedik helyet csípte meg az összesítésben.

Amennyiben csak a megyei jogú városok 23-as mezőnyét nézzük, úgy Győr a maga 15-ik helyével áll a legjobb pozícióban, amit Eger (29) és Veszprém (31) követ. Jó helyezést ért még el Érd (39), Székesfehérvár (40) és Szombathely (56) is. Ebből a szempontból a legrosszabbul teljesítő Salgótarján (976) éppen hogy bent maradt az első ezerben, de nem lehet túl büszke a 695-ik helyére Hódmezővásárhely sem, hiszen a hátulról következő szereplő Miskolc (294) ennél jóval előkelőbb helyezést tudott elérni.

A megyei jogú városok helyezései

Győr

15

Eger

29

Veszprém

31

Érd

39

Székesfehérvár

40

Szombathely

56

Szeged

61

Sopron

63

Zalaegerszeg

65

Szekszárd

75

Pécs

103

Nyíregyháza

112

Dunaújváros

117

Szolnok

121

Debrecen

124

Kecskemét

131

Nagykanizsa

158

Kaposvár

177

Tatabánya

183

Békéscsaba

294

Miskolc

305

Hódmezővásárhely

695

Salgótarján

976

Forrás: KSH, Budaörsi Önkormányzat

 

A kérdés végül az, hogy, a Központi Statisztikai Hivatal 2011-ben készült felmérése óta, mennyit változott a rangsorban például Hódmezővásárhely?

 
 
Forrás: KSH
 

Olvassa el ezt is!

Fontos hétvége a prevenció jegyében

Fontos hétvége a prevenció jegyében

Kétnapos programra várják Hódmezővásárhelyen mindazokat, akik szerint fontos a szűrővizsgálatokon való részvétel és a megelőzés.
Hód-Fitness aranyak az izlandi sarki fényben

Hód-Fitness aranyak az izlandi sarki fényben

Összesen 11 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérem az összesített mérleg, amellyel az izlandi Európa Kupa legeredményesebb egyesülete is a Hód Fitness SE lett. Képekkel!
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.