KözéletVan feladata bőven

2014. június 7., szombat
 
Van feladata bőven

Miután június 6-án Lázár János, Csongrád Megy 4-es számú választókerületének  országgyűlési képviselője a Sándor-palotában átvette miniszteri kinevezését az eseményt követően néhány órával Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere ugyanaznap sajtótájékoztatót tartott, amelyen kijelentette:

 

Képünkön Lázár János a kinevezése utáni percekben (Fotó: MTI)

 

„A mai nap Hódmezővásárhely és a hódmezővásárhelyiek napja! Ami azt üzeni, nem kell elhagynunk a várost ahhoz, hogy sikeresek legyünk, hiszen Lázár János sem hagyta itt Vásárhelyt... Büszkék lehetünk arra is, hogy Lázár Jánoson keresztül június 6-tól mi, vásárhelyiek is egy kicsit mindannyian ott vagyunk Magyarország kormányában.”

 

 

Szintén június 4-én megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely a harmadik Orbán-kormány minisztereinek feladat- és hatáskörét szabályozza.

A rendeletből kiderül, hogy kormányzati koordináció a Miniszterelnökséget vezető miniszter, vagyis Lázár János feladat- és hatásköre.

Továbbá az alábbiakért lesz felelős Lázár János:

  • a kormányzati tevékenység összehangolásáért,
  • a közigazgatás-szervezésért,
  • a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletéért,
  • az európai uniós források felhasználásáért,
  • az agrár-vidékfejlesztésért,
  • a kutatás-fejlesztésért és technológiai innovációért,
  • a közbeszerzésekért,
  • az építésügyért,
  • a kulturális örökség védelméért,
  • a településfejlesztésért és településrendezésért,
  • a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért,
  • a társadalompolitika összehangolásáért,
  • a tudománypolitika koordinációjáért,
  • a kormányzati társadalmi kapcsolatok összehangolásáért.

 

A rendelet értelmében a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladata még a kormány általános politikája megvalósításának stratégiai irányítása, a kormányzati munka tervezése is.

 

A kormányzati tevékenység összehangolása során Lázár János

  • felel a Kormány általános politikája megvalósításának stratégiai irányításáért,
  • felel a kormányzati munka tervezéséért,
  • felel a Kormány Országgyűléssel való kapcsolattartásáért,
  • felel az egységes kormányzati kommunikáció megvalósításáért,
  • felel a miniszterelnöki döntésekkel kapcsolatos igazgatási feladatok ellátásáért,
  • koordinálja az alkotmányos szervek, az önálló szabályozó szervek és az autonóm államigazgatási szervek vezetőivel való kapcsolattartást.

A rendelet emellett öt oldalon tíznél több paragrafusban sorolja fel, ezen belül milyen tennivalói vannak, illetve mi a pontos szakpolitikai feladat- és hatásköre.

Részletesen a Magyar Közlönyben olvashatja ITT! (Kattintson!)

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Esküt tettek az új miniszterek (Kattintson!)

 

Olvassa el ezt is!

A törékeny vásárhelyi lány megint a Playboyban

A törékeny vásárhelyi lány megint a Playboyban

Újabb sikert könyvelhet el Vangel Andrea. A törékeny 23 éves vásárhelyi modellről művészi fotósorozat jelent meg, ezúttal a Playboy online változatán.
Pert vesztett Markó Csaba vásárhelyi kabinetfőnök

Pert vesztett Markó Csaba vásárhelyi kabinetfőnök

A vásárhelyi polgármesteri hivatal kabinetfőnöke szóváltásba keveredett a SZIN-en egy egyetemista lánnyal, majd lekevert neki egy pofont.

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.