Kék hírekVan aki utazni, van aki lopni jár az állomásra

2016. január 12., kedd
 
Van aki utazni, van aki lopni jár az állomásra

Az még talán rendben van, hogy az ember fogóval, erővágóval megy kocsmázni. Mit lehet tudni, mire lesz jó napközben? A rendőrök viszont nem éppen egy „gondos szakinak” vélték a jól felszerelkezett vásárhelyi férfit, miután igazoltatták a nagyállomás kerékpártárolójánál.

 

 

 

 

 

Január 11-én délelőtt 10 óra körül egy arra járónak volt gyanús, hogy egy férfi matat a kerékpártárolónál. Bejelentése nyomán a kiérkező rendőrök meglátva, a felszólítás ellenére megpróbált elszaladni.

A rendőrök elfogták, majd kérdőre vonták. P. István elismerte, hogy otthonról egy fogót magához véve indult el kifejezetten azzal a szándékkal, hogy bicikliket lopjon, majd azokat egy kocsmában, vagy a piacon eladja.

 

Az egyenruhások a helyszínen ellenőrizték azt a kerékpárt, amivel a 49 éves hódmezővásárhelyi lakos oda érkezett. Kiderült, hogy az is egy korábbi bűncselekményből származik.

P. István ellen lopás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

Már csak egy kérdés maradt: melyik kocsmában, illetve a piacon, ki az, aki lopott kerékpárt akarna venni?

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

A tűzből mentéstől a jég beszakadásáig

A tűzből mentéstől a jég beszakadásáig

Az elmúlt 10 napban Vásárhely és környékén már a harmadik esetben mentettek ki idős embert a saját lakásából. A beszakadó jégre is fel kell készülni. Képekkel!
Nemes hagyományok nyomán

Nemes hagyományok nyomán

Igaz hogy 94 végzős van idén, azonban 58 pár lépett a parkettra január 9-én, szombaton. Bethlen Gábor Református Gimnázium báljával elkezdődött a vásárhelyi báli szezon.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.