KözéletÜnnepségek, kitüntetések

2015. március 15., vasárnap
 
Ünnepségek, kitüntetések

Hódmezővásárhelyen március 15-én délelőtt a Kossuth téren az ünnepi zászlófelvonás, az Evangélikus Templomban tartott ünnepi istentisztelet, majd a Petőfi-szobornál tartott megemlékezés és a Kossuth-szobor megkoszorúzása után a Városházán díszközgyűlést tartottak.

 

Fotó: VH

 

Minden magyarnak meg kell értenie, hogy a 21. században csak akkor tud boldogulni a nemzet, ha a legjobb vagy a legkiválóbb lesz - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a díszközgyűlésen.

 

Tudni kell, hogy a magyarság, csak a magyarságnak fontos, és a nemzet csak magára számíthat - jelentette ki Lázár János.

Ebben a helyzetben erőt adhat 1848 üzente, amikor a bátorság vette át az irányítást, és amikor a cselekvés volt jellemző. A '48-as honvédok az életüket áldozták a hazáért, azért, hogy az ország független lehessen, és a sorsáról maga dönthessen - tette hozzá.

"Ezért aztán, ha a 21. században boldogulni akarunk, mi magyarok, mindenféleképp bátraknak kell lennünk, nem lehetünk kishitűek és a cselekvés lehetőségét meg kell ragadnunk. Nem fogadhatjuk el a ránk kényszerített kompromisszumokat, vagy a ránk kényszerített kollaborációt" - hangoztatta a miniszter.

A bátorság és a cselekvés mellett nagy szükség van a teljesítményre is. Nem elég bátornak és vakmerőnek lenni, ehhez kiválónak kell lenni becsületben és teljesítményben egyaránt - mondta Lázár János.

Az ünnepségen hárman részesültek Pro Urbe-díjban. Majoros Mária Ármella nővér és Kenéz Heka Etelka költő (Külön cikkünk ITT!)  mellett posztumusz kapta meg a kitüntetést Banga Sámuel testnevelő tanár, atléta.

 

Több hódmezővásárhelyi kötődésű állami kitüntetett van, akik március 13-án Budapesten vehették át az elimeréseket:

 

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést adott át Dr. Grezsa Ferenc, pszichiáter, a Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Pszichológiai Továbbképző Központjának központvezető adjunktusa részére,

 

kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Dr. Kovács László, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó vezető főorvosa, orvosigazgatója részére. (Külön cikkünk ITT!)

 

kimagasló színvonalú munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adott át Fogarassy Judit táncművész, balettmester, koreográfus részére. (Külön cikkünk ITT!)

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

A nyitva tartás ki van zárva

A nyitva tartás ki van zárva

A vasárnapi zárva tartás mellett, megszűnnek az éjjel-nappali üzletek, ugyanis március 15-től, kiskereskedelmi napokon 6 órától csak 22 óráig lehet vásárolni.
A magyar képzőművészet kiváló egyénisége a Tornyaiban

A magyar képzőművészet kiváló egyénisége a Tornyaiban

A 2015-ös év egyik hazai képzőművészeti szenzációjára készül a vásárhelyi Tornyai János Múzeum.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...