Kultúra, oktatásÜnnepi programok Vásárhelyen

2020. augusztus 16., vasárnap
 
Ünnepi programok Vásárhelyen

Országosan és így Vásárhelyen is erősen befolyásolják az augusztus 20-i és a körülötte lévő napok programjait a kormány által elrendelt fertőzésveszélyt csökkenteni hivatott óvintézkedések.

 

 

 

 

 

 

Hódmezővásárhelyen is csak részben lesznek hasonlóak az évtizedek óta megszokott helyszínek. Idén nagy sztárneveket sem láthatunk, hallhatunk. És idén nem lesz Operett Gála, amelynek végén tűzijáték sem zárja Szent István király ünnepét.

 

AUGUSZTUS 20. (CSÜTÖRTÖK)

KOSSUTH TÉR

9:00 Ünnepi zászlófelvonás

Közreműködik: Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara.

Vezényel: Gömöri Balázs Őrnagy

 

VÁROSHÁZA DÍSZTERME

11:30 Díszközgyűlés - A városi kitüntetések ünnepélyes átadása

Ünnepi beszédet mond: Dr. Márki-Zay Péter polgármester

Közreműködnek: Borsos Annamária zongoraművész és Zoltán Péter fuvolaművész, Fandante Kamarakórus.

 

 

SZENT ISTVÁN TÉR ÉS SZENT ISTVÁN KIRÁLY TEMPLOM

9:30 Városi ünnepség Szent István király tiszteletére, kenyérszentelés és áldás

Ünnepi beszédet mond: Dr. Márki-Zay Péter polgármester

Közreműködnek: Fandante Kamarakórus és a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara. Vezényel: Gömöri Balázs Őrnagy

 

Ünnepi áldást mond és a kenyeret megszenteli: Ft. Köllő Sándor a szegedi Dóm káplánja

10:00 Ünnepi Szentmise. A misét celebrálja: Ft. Köllő Sándor a szegedi Dóm káplánja

 

16:00 Keresztény zenekari koncert - Csiszér László és barátai

 

A Török Sándor Strandfürdő elkülönített területén

Bejárat: a strandparkoló hátsó részén!

19:00 BORFÜRDŐ MEGNYITÓ

A rendezvényt Dr. Márki-Zay Péter polgármester nyitja meg.

Közreműködik: Európai Borlovagok Magyarországi Rendje

19:30 Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara. Vezényel: Gömöri Balázs Őrnagy

20:00 Vásárhelyi Népzenetanoda

20:30 POP ART

23:00 DjFürdök & Dj GrooveBoy

 

 

UNITÁRIUS TEMPLOM (Völgy utca)

9:00-16:00 „Kertünk” - unitárius családi nap

Szeretettel várják a kikapcsolódni vágyó gyerekeket és szülőket egy mozgalmas családi rendezvényre, ahol a játék és a zene kap főszerepet.

10:00 Dalos, mondókás foglalkozás

11:00 a Csudatáska társulat koncertje

Lesz veterán biciklik kiállítása, az unitárius templom története képekben és a templomot is kinyitják az érdeklődők számára.

 

 

AUGUSZTUS 21. (PÉNTEK)

BORFÜRDŐ - A Török Sándor Strandfürdő elkülönített területén

14:00 Bortéri zene

16:00 Borászatok bemutatkozása

17:00 Peter & Pan zenés gyermekműsor

18:00 Borverseny eredményhirdetés és a Vásárhely Bora cím átadása

18:30 Folkroll

19:30 Traubi

21:00 Dj Roli

 

SPORT KAVALKÁD - Somogyi domb

16:00-18:00 Sportegyesületek bemutatója: Alföldi Kerekesek, Dragon Sport Club, Hód-Fitness SE, Hódmezei Őrzők Íjász Egyesület, Hódmezővásárhelyi Box Klub, Hódmezővásárhelyi Csomorkány SE, Hódmezővásárhelyi Hódok Baseball Egyesület, Hwarang-do Sportegyesület, Kosársuli, Magyar Wing-Tsun Kung Fu Egyesület, Máté Taekwondo és Hapkido Közhasznú SE, Sinkó Erika (torna)

Vegyen részt minél több bemutatón és strandbelépőt nyerhet!

 

 

PIACI KAVALKÁD - Piac Tér

17:00-19:00 Néptáncbemutatók és Táncház

Közreműködnek: Kankalin Néptáncegyüttes, Árendás

Néptáncegyüttes, Vásárhelyi Népzenetanoda, Bakator Zenekar

 

Ingyenes népi ételkostolás (lebbencsleves)

A rendezvény idején Árkádos Piac!

 

AUGUSZTUS 22. (SZOMBAT)

 

BORFÜRDŐ - A Török Sándor Strandfürdő elkülönített területén

A délután folyamán Gasztroudvar (cigány közösségek készítenek nemzeti ételeket)

14:00 Bortéri zene

16:00 Borászatok bemutatkozása

17:00 Csiga Duó zenés gyermekműsor

18:00 Koncz Barbara és Bugyi József előadása

19:30 Dolce Dance Salsa Tánciskola

20:00 Just Showband

22:00 dj PRiest (Pap Robi)

 

 

AUGUSZTUS 23. (VASÁRNAP)

 

BORFÜRDŐ - A Török Sándor Strandfürdő elkülönített területén

14:00 Bortéri zene

16:00 Borászatok bemutatkozása

16:30 Diónyi Színpad bábelőadása

17:00 Városi Fúvószenekar Vezényel: Vágó János karnagy, km.: Crystal Dance Club

18:00 Noa Noa

19:00 Backin’ Track Duo

20:00 Retro Party Dj Gulával és Tóth Ferivel

 

Az Augusztusi Kavalkád és a Borfürdő rendezvényeire a belépés ingyenes!

A Strandfürdőbe történő belépés jegy megváltása mellett lehetséges!

 

A programokat a kormányrendeleteket betartva valósítják meg! Az 500 fős korlátozást a Közterületfelügyelet kollégái ellenőrzik.

 
 
Forrás: Polgármesteri Hivatal
VH
 

Olvassa el ezt is!

Állati jó ötletek

Állati jó ötletek

Sokszor hivatkoztak Bécsre, ahol azonban erre egymillió eurót nyertek. A vásárhelyi projekt valamivel szerényebb célt tűzött ki - kölcsön juhokkal.
Újabb százmilliók a tram trainre

Újabb százmilliók a tram trainre

Vásárhelyi pályázó is volt. Valószínű a képeken látható ilyen, vagy nagyon hasonló robusztus speciális jármű is feltűnik majd a tram-train vonalán.

Hivatalos tanévi menetrend 2020-21

Hivatalos tanévi menetrend 2020-21

A megszokott menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet. Megjelent a teljes menetrend a tanítási szünetekkel, az érettségikkel. Részletes menetrend cikkünkben!
Nyár Mártélyon fotókba örökítve

Nyár Mártélyon fotókba örökítve

Varga András fotós Mártélyt járva jó szokása szerint a szíve, az érzelmei parancsolnak az ujjának, amikor 1-1 pillanatot örökít meg a gépével.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!