Kultúra, oktatásHivatalos tanévi menetrend 2020-21

2020. augusztus 11., kedd
 
Hivatalos tanévi menetrend 2020-21

A megszokott menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet. Megjelent a teljes menetrend a tanítási szünetekkel, az érettségikkel. Részletes menetrend a cikk végén!

 

 

 

 

 


Az augusztus 11-én megjelent rendelet szerint a tanév hagyományosan indulhat szeptember 1-jén. A koronavírus-járvány  hazai alakulása eddig kedvező, jelenleg nem indokolt a digitális oktatással helyettesíteni a hagyományos oktatást.

Ugyanakkor sok országban jelentősen nő a fertőzések száma és a hazai adatok is óvatosságra intenek. Ezért a kormány, az Operatív Törzs és a járványügyi hatóság folyamatosan értékeli a helyzetet és szükség esetén további intézkedésekről dönt.

 

Az iskolák protokollt fognak kapni a járvány elleni védekezést segítő teendőkről. Továbbra is alapfontosságú, hogy beteg, a koronavírus tüneteit mutató gyermeket ne engedjenek a szülők közösségbe. Felelős szülői magatartással, az alapvető óvintézkedések betartásával elkerülhető az iskolákat érintő korlátozások bevezetése, írja az EMMI közleménye.

 

Mint fogalmaznak, a veszélyhelyzet idején elrendelt és sikeresen működő tantermen kívüli, digitális munkarendben gyűjtött tapasztalatokat és eredményeket az EMMI, az iskolák és a pedagógusok is elemzik, és szakmai egyeztetéseket követően a hagyományos iskolarend keretében is alkalmazzák.

 

Tanévi menetrend:

  • A 2020/2021. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2020. szeptember 1. (kedd) és utolsó tanítási napja 2021. június 15.
  • Az első félév 2021. január 22-ig tart.
  • Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2020. október 22. (csütörtök), a szünet utáni első tanítási nap 2020. november 2. (hétfő).
  • A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2020. december 18. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2021. január 4. (hétfő).
  • A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2021. március 31. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2021. április 7. (szerda).

 

Az új tanévben tervezettek témahetek:

  • a “PÉNZ7” pénzügyi és vállalkozói témahét 2021. március 1-5. között,
  • a Digitális Témahét 2021. március 22-26. között,
  • a Fenntarthatósági Témahét 2021. április 19-23. között,
  • az egészségtudatos gondolkodás és iskolai mozgástevékenységek témanap 2020. szeptember 25. (Magyar Diáksport Napja).

 

A rendelet részletesen tartalmazza az idei október-novemberi és a jövő év május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák időpontját is:

 
 
Forrás: Magyar Közlöny
VH
 

Olvassa el ezt is!

Véget ért a Mártélyi Képzőművészeti Alkotótábor

Véget ért a Mártélyi Képzőművészeti Alkotótábor

A táborozás végén szakmai zsűri válogatta ki azt a mintegy hatvan művet, melyeket az idei alkotótábor jövő évi beszámoló kiállításán állítják ki az Alföldi Galériában.
Ismét hadüzenet a parlagfű ellen

Ismét hadüzenet a parlagfű ellen

Külterületen a földhivatalok, belterületen a helyi önkormányzat jegyzője és a növény- és talajvédelmi feladatkörükben eljáró megyei kormányhivatalok végzik az ellenőrzést.
Így óvja bőrét a strandszezonban

Így óvja bőrét a strandszezonban

Nyáron mindenki szívesen tölti az idejét a vízparton. A természetes és mesterséges vizek közelében azonban sok kórokozó és baktérium leselkedik a strandolókra.

Hazaköltözzünk Magyarországra? Ne költözzünk? Mi vár ránk otthon?

Hazaköltözzünk Magyarországra? Ne költözzünk? Mi vár ránk otthon?

A hazaköltözzek-ne költözzek haza dilemma kulcstényezőként előkerül a megélhetés költsége és a megszerezhető jövedelem is.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget.