Kultúra, oktatásUniós pályázat kiállítással, tanfolyammal, építkezéssel

2020. április 20., hétfő
 
Uniós pályázat kiállítással, tanfolyammal, építkezéssel

A vásárhelyi Református Újtemplomi Egyházközség és a Szabadkai Városi Múzeum uniós pályázati pénzének több mint a felét csípték le templomfelújításra.

 

 

 

 

 

 

 

A Vásárhelyi Hírekben többször beszámoltunk, a Hódmezővásárhelyi Református Újtemplomi Egyházközség és a Szabadkai Városi Múzeum összefogásával valósult meg egy uniós projekt, amely a napokban ért véget. 

 

A tavaly nyáron indult Interreg pályázat jelentős összegű, majdnem 587 ezer euros támogatásából - a közös projekt részeként - workshopok és kulturális programok szervezése mellett látogatóközpontot alakítottak ki a Hódmezővásárhelyi Református Újtemplomban, annak részleges felújítására 101 millió forintot költöttek, (Erről cikkünk a lap alján!) valamint liftet építettek a Szabadkai Városi Múzeum épületébe. A programba bekapcsolódott a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum, ahol programsorozatokat indítottak, valamint kiállítást rendeztek.

 

Tavaly augusztus közepén a Tornyai János Múzeumban kétnapos népi bútorfestő kurzusra került sor, ahol a résztvevők megismerkedtek a bútorfestés történetével, hagyományaival, a restaurálás módszereivel. A hódmezővásárhelyi óvodások és iskolások csoportjai az ősz folyamán kilenc múzeumpedagógiai foglalkozáson ismerték meg a Hódmezővásárhely területén élt népek életmódját, a mezőgazdasági termelés és a kerámiakészítés korabeli módszereit, de gyarapították ismereteiket a textilművességről és a bibliai mesterségekről is.

 

A tavalyi év végén meghirdetett Ünnep, család, hagyomány című rajzpályázaton száznál is több tanuló vett részt, az alsó- és felső tagozatos diákok munkái közül a legjobbakat a december 14-én megrendezett, kiállítással egybekötött díjátadó ünnepségen értékes díjakkal jutalmazták a szervezők, valamint a legeredményesebb felkészítő pedagógusok tevékenységét is elismerték.

 

A program záró rendezvényére a szerbiai partner, a Szabadkai Városi Múzeumban került volna sor, azonban erre a koronavírus miatt meghozott intézkedések miatt nem volt lehetőség.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Rendhagyó helyről érkezett pénz a felújításra

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Trükkös csalás Vásárhelyen

Trükkös csalás Vásárhelyen

A vádlott a közel hatmilliót fölvette a számlákról, és a telefonon kapott utasítások alapján egy kidőlt tábla alatt, illetve egy trafóháznál rejtette el.
122 éve született Németh László

122 éve született Németh László

Több nagy művének is Hódmezővásárhely volt a bölcsője. Itt fejezte be az Iszonyt, ennek a városnak az alakjairól írta az Égető Esztert, itt születtek legjobb történelmi drámái.

Az emlékezés kötelessége

Az emlékezés kötelessége

A vásárhelyi zsinagóga megállított órája mind a mai napig azt az időpontot mutatja, amikor 1944-benn elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.
14 éve ment el örökre Vásárhely szülötte

14 éve ment el örökre Vásárhely szülötte

Felívelő zenei pályafutása váratlanul tört ketté. A művelt, kellemes, szellemes, udvarias csevegő az ország "Antalimije" lett. Lételeme volt a humor, az önirónia.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.