KözéletAz emlékezés kötelessége

2020. április 16., csütörtök
 
Az emlékezés kötelessége

A parlament 2000-ben hozott határozata óta április 16-án emlékezünk meg a holokauszt magyarországi áldozatairól, e napon kezdődött meg ugyanis 1944-ben a magyar zsidók gettóba kényszerítése.

 

 

 

 

 

 

 

1944-ben - az ország német megszállását követően - e napon kezdődött a hazai zsidóság igazi tragédiája. Megjelent a kormány 1600/1944. M.E. rendelete, amely elrendelte a zsidók vagyonának kötelező bejelentését és zár alá vételét. Megindult az északkelet-magyarországi és kárpátaljai zsidóság gettósítása.

 

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt. Hódmezővásárhelyen ezerötszáz zsidó lakott, a városban a Beretzk Pál polgármester-helyettes által vezetett helyi közigazgatás ellenállása miatt nem jelöltek ki gettót.
A kutatás 470 vásárhelyi zsidó mártírt tart számon, negyedük 24 évesnél fiatalabb volt, ezért is állít külön emléket a gyermekáldozatoknak a Holokauszt Múzeum.

 

Érdemes felidézni, hogy néhány évvel ezelőtt amikor  a Magyar Tragédia 1944 kiállítóhelyen amikor vásárhelyi általános iskoláscsoportok számára rendeztek vetélkedőt, kiderült, hogy sokan még soha nem jártak sem itt, sem a múzeumban.

Az nem az ő hibájuk, hogy a Vásárhelyi Hírek által a helyszínen megkérdezett 10 diák egyike sem járt még soha a Holokauszt Múzeumban, arról sem tehetnek, hogy a 10 -ből 10-en nem tudták mit is jelent a Holokauszt szó, de szintén nem tudták mi történt Auschwitz-ban, bár az egyik lány bátortalanul kérdésszerűen annyit mondott: munkatábor volt.

Nem lehet ezért őket hibáztatni, ugyanis a mai felnőtt társadalom mutatja nekik a mintát, az igénytelen kereskedelmi médiumokkal, a facebook által kínált felszínességgel, az okostelefonos üres fecsegésekkel.

 

 

Évente három megemlékezést tartanak: április 16-a a holokauszt magyar áldozatainak emléknapja. Azokra a magyarokra emlékezünk ezen a napon, akiket a nácizmus zászlaja alatt megfosztottak jogaiktól. A másik emléknap június 16-a, amikor 1944-ben elhurcolták a város 737 zsidó polgárát. A harmadik alkalom, a Holokauszt Nemzetközi Emléknapja, az auschwitzi haláltábor felszabadításának emléknapj: január 27-e.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

14 éve ment el örökre Vásárhely szülötte

14 éve ment el örökre Vásárhely szülötte

Felívelő zenei pályafutása váratlanul tört ketté. A művelt, kellemes, szellemes, udvarias csevegő az ország "Antalimije" lett. Lételeme volt a humor, az önirónia.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2020. 29. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2020. 29. hét

"Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

Megkapják diplomájukat a végzettek

Megkapják diplomájukat a végzettek

A hódmezővásárhelyi egykori Főiskolai Karon, most az SZTE Mezőgazdasági Karán eddig végzett több száz hallgatót is érint Palkovics László bejelentése.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.