Kultúra, oktatásÚjabb nagyszabású kiállításra készül a Tornyai

2017. szeptember 6., szerda
 
Újabb nagyszabású kiállításra készül a Tornyai

Endre Béla alkotásaiból nyílik gyűjteményes kiállítás 2018 januárjában a festőművész halálának 90. évfordulója alkalmából a Tornyai János Múzeumban.

 

 

 

Fotók: VH

 

 

 

 

Nagy Imre, a közgyűjtemény igazgatója a tárlatról rendezett szerdai sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Endre Béla életműve fontos része a magyar művészettörténetnek, festészeti hagyatéka azonban méltatlanul kevéssé ismert. A múzeum ezen változtatna a kiállítással.

Nagy Imre elmondta, a művészen jelenleg mintegy 180 festménye ismert. A Tornyai János Múzeum gyűjteményében mintegy nyolcvan alkotás van. Ezek közül igyekeznek minél többet bemutatni, mert közülük több is van, amelyeket még restaurálni kell. (Ez látható egyik felvételünkön)

 

Kölcsönöznek képeket a Magyar Nemzeti Galériából, a szegedi Móra Ferenc Múzeumból és más közgyűjteményekből. Várják emellett azokat a magángyűjtőket és intézményeket is, akik birtokolnak Endre Béla-képeket. Ennek a sajtótájékoztatónak is az a célja, hogy jelentkezzenek azon magánszemélyek, vállalkozások, intézmények, akik tulajdonában Endre Béla műalkotások, vagy egyéb dokumentumok vannak, illetve tudnak az Endre Béla hagyaték hollétéről. Jelentkezni személyesen a Tornyai János Múzeumban vagy telefonon a +36 62 242 224-es számon, illetve az endreb-kialltas@tjm.hu e-mail címen lehet.

 

Nátyi Róbert, a kiállítás kurátora elmondta: noha Endre Béla meghatározó tagja volt a 20. század elején kialakuló vásárhelyi művészkörnek, alakja "árnyékban maradt" az alföldi festészet nagy mesterei mellett. Részben visszahúzódó személyisége miatt és azért is, mert életében viszonylag kevés kiállítása volt, önálló kiállítása például csak egy volt, 1970-ben.

 

A Rómában, Párizsban is tanult művész a közönség előtt elsősorban markáns, erős szimbolikus töltetű, az alföldi festők között legmodernebb tájképfestészetéről ismert. Ugyanakkor Tornyai Jánoshoz hasonlóan nem a külsőleges jegyeket megragadó csendéletei és enteriőréi is az első vonalba tartóznak - mondta Nátyi Róbert.

Arról is beszélt, hogy a tárlat látogatói Endre Béla alkotásai mellett megismerhetik majd életművének kapcsolódási pontjait a magyar modernizmussal és a korszak európai festészetével. A művész részt vett a hódmezővásárhelyi majolikagyár létrehozásában, tervezett kerámiákat, ezek és a hozzájuk készült vázlatok is szerepelnek majd a múzeum kiállításán.

 

 

Endre Béla

(Szeged, 1870. november 19. – Mártély, 1928. augusztus 12.)

 

A szegedi születésű, az 1910-es évek elején végleg Hódmezővásárhelyen letelepedő Endre Béla (1870-1928) festő- és iparművész, az alföldi festészet egyik méltatlanul mellőzött alakja, Munkássága, alkotói tevékenysége 1928-ban bekövetkezett haláláig Hódmezővásárhelyhez és Mártélyhoz kötődött. Művelt, értelmiségi család sarjaként előbb mérnöknek készült, de végül a művészpályára adta fejét. Ebben a döntésében meghatározó volt az 1895 és 1897 között Rómában töltött idő, amikor az Accademia di Raffaelo-n végezte művészeti tanulmányait. 1898 és 1900 között Párizsban, a Julian Akadémián képezte magát tovább. Oly sok pályatársához hasonlóan az ő munkássága is a Munkácsy-tradíció jegyében indult, de életművének korai időszakában (1903–1905) született életképi kompozíción túllépve a Vásárhely környéki tanyákban, a Tisza menti fűzesekben, paraszti és polgári szobabelsőkben találta meg egyéni piktúrájának motívumait és alakította ki e témákhoz illő festésmódját és színvilágát. 

 

Endre Béla portré                                                                                     Nagy Nándor restaurálja Endre Béla egyik festményét

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Még több ügyfél, még nagyobb gond a parkolás

Még több ügyfél, még nagyobb gond a parkolás

Kétszeresére nő az ügyfelek fogadó tere, bővül az ügyintézés köre a vásárhelyi Ady Endre úti Kormányablak épületében. De parkolni művészet.
Előkészületben a villamospálya megépítése

Előkészületben a villamospálya megépítése

Folytatódnak a közműkiváltás munkálatai Vásárhely utcáin. Az ütemezésről fórum lesz a Városházán. Kérdésekre is válaszolnak.
Hódtói vízpótlás kissé megkésve

Hódtói vízpótlás kissé megkésve

A vízgazdálkodási intézkedési terv a víz elvezetése helyett a helyben tartást, a vizes élőhelyek helyreállítását és a mezőgazdasági vízhasználat átalakítását helyezi előtérbe.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.