SportÚjabb gólzáporos felkszülési meccs

2018. január 28., vasárnap
 
Újabb gólzáporos felkszülési meccs

A Hódmezővásárhelyi FC NB III-as csapata az Ásotthalmi TE elleni gyakorlással folytatta a felkészülést január 27-én. Szűcs Róbert tanítványai ez alkalommal is jeleskedtek a támadásban, tizenhárom találatig jutottak a kék-sárgák.

 

 

 

 

 

 

Ahogy azt Szűcs Róbert vezetőedző korábban is kiemelte, az edzőmeccsek során, a megyei élvonalban szereplő ellenfelekkel szemben elsősorban a támadások gyakorlása a főszempont. Ennek megfelelően játszott az Ásotthalom ellen is a vásárhelyi gárda.

Varga Bence tulajdonképpen már az első percben megszerezte a vezetést, igaz a jegyzőkönyvbe végül nem került be a találat, a hazaiak játékosa ugyanis lesen volt. Így aztán egy kicsit várni kellett az első kék-sárga gólra. Alig 10 perc után viszont Szilágyi Norbert már eredményes volt, a tizenhatos előteréből bombázott a kapuba. Nagyon megnyomta az első 15-20 percet a csapat, igaz ekkor az ásotthalmi védelem még tartotta magát.

 

Félórányi játék után azonban a próbajátékon lévő Mátó Gergőt sikerült tökéletesen kiugratni, a makói nevelésű csatár pedig nem hibázott. Nem sokkal később ismét Mátó került helyzetbe, de ekkor nem tudta lövéssel befejezni az akciót, a tizenhatoson belül elsodorták, jöhetett a jogos tizenegyes. A labda mögé Varga Bence állt. A lövés balra, a kapus jobbra tartott, a gól azonban elmaradt, Varga elcentizte.

A félidei lefújás előtt azonban csak meglett a harmadik. Thomas Prasler maradt közepén egy akció után, majd sikerült is őt kiugratni, a kapura rúgásba azonban a védők beleértek. A labda azonban Mátó elé került, aki duplázott.

 

A fordulás után sorcsere következett a Vásárhelynél, a gólgyártók viszont továbbra sem mondtak csődöt.

Az ismét próbázó Szabó Imre Benk Bálinttól kapott jó labdát a tizenhatoson belül, majd a kapus lábai között átlőve szerzett gólt, ez már a negyedik volt. Úgy tűnt komolyan fáradnak a szűkebb paddal bíró vendégek, szinte végig az ő térfelükön zajlott a játék. Szabó Imre gólja után Szabó Dávid is betalált. Bürgés Balázzsal vállvetve gurigázták ki a védőket.

A hatodikat aztán Gyüre Levente lőtte meg. Bürgés szerzett labdát, aki Benke Bálinthoz passzolt, majd Szabó Dávidhoz került a laszti, aki lőni nem tudott, viszont az üresen maradt Gyürének passzolt, aki kérdés nélkül a léc alá vágta.

Egy kicsiben elvégzett szöglet után született meg a hetedik gól. Gyüre végezte el a sarokrúgást, Koncz Adriánnak gurított, aki az alapvonal mellett kapu felé indult, védőjét lerázta, majd Tóth Józsefhez passzolt, aki a kapuba lőtt.

Percekkel később Bürgés Balázs is feliratkozott a gólszerzők közé, Benkétől kapott labdát, majd teketóriázás nélkül lövésre szánta el magát. Lábbal volt eredményes, ám néhány minutum múlva fejjel is bevette az ásotthalmi kaput, Koncz szögletére érkezett a legjobban, az ellenfél kapusát is megelőzte és büntetett.

Gyüre Levente második gólja pedig már a csapat tizedik találata volt. A kapus jött ki rosszul a kapuból, Szabó Dávid el tudta mellette húzni a labdát és Gyüre Leventéhez passzolt, akiről meg a védők maradtak le, az üres kapu nem sokáig maradt labda nélkül.

Az utolsó negyed órában Bürgés Balázs volt ismét szemfüles, tökéletesen ívelt Szabó Dávidhoz, akinek sikerült átvennie a labdát, majd elfektetnie a kapust, ő is duplázott. Majd a vége előtt triplázni is tudott. Ekkor Koncz bolondította a vendégeket az alapvonalnál, a kapust is sikerült becsapnia, Szabóhoz passzolt, a kapu pedig ismét üresen maradt. Ekkor jártunk a tizenkettedik gólnál.

A sípszó előtt viszont Darida Ádám lábában sem maradt benne a gól. A védő előretört és középről, még a tizenhatoson kívülről vállalkozott lövésre. A vendégek pechjére ez megpattant egy védőn és így talált utat a kapuba.

 

Felkészülési mérkőzésen

Hódmezővásárhelyi FC – Ásotthalmi TE 13-0 (3-0)

 

Gólszerzők: Szilágyi, Mátó (2), Szabó I., Szabó D. (3), Gyüre (2). Tóth J., Bürgés (2), Darida

 

A Hódmezővásárhelyi FC NB III-as csapata a következő héten, szerdán a bajnokságban is ellenfélnek számító SZEOL SC ellen folytatja a gyakorlást.

 
 
Forrás: hfc1912
 

Olvassa el ezt is!

Katonai középiskola alapítás terve Vásárhelyen

Katonai középiskola alapítás terve Vásárhelyen

A Zrínyi Miklós Laktanyában az együttműködés lehetőségeiről, a 2018-as tervekről tárgyaltak a helyőrségi parancsnoki napon, január 25-én.
Siker a vásárhelyi karon induló mesterképzés

Siker a vásárhelyi karon induló mesterképzés

Január 24-én kihirdették az SZTE Mezőgazdasági Karán keresztféléves képzésben induló vidékfejlesztési agrármérnök mesterszak ponthatárait.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.