GazdaságÚj pályázat a házfelújításhoz

2016. április 28., csütörtök
 
Új pályázat a házfelújításhoz

Április végétől új pályázaton, a Széchenyi 2020-as kiírás keretében juthatnak vissza nem térítendő támogatáshoz vidéki társasházak és lakásszövetkezetek.

 

 

 

 

A pályázat célja az épületek lakó- és közösségi funkcióinak erősítése, a vidéki leszakadó települések felzárkóztatása az épületek energetikai, közösségi és szociális jellegű rehabilitációjával. A pályázatok területi korlátozása mellett fontos kitétel, hogy a társasházak és lakásszövetkezetek csak a helyi önkormányzat konzorciumi partnereiként vehetnek részt. 

 

Kizárólag a vidéki - Budapest agglomerációján kívüli - települések számára nyitott a "Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés" című pályázat három célterületen kínál támogatást: az épületek energetikai fejlesztését szolgáló külső és belső korszerűsítések, a településképet meghatározó épületek külső felújítása, a közösségi terek és szolgáltató központok felújítása. 

A 26,88 milliárdos keretösszegből a maximális támogatási összeg 50 millió forint, a legmagasabb támogatási intenzitás pedig 95 százalék.

A támogatási kérelmeket 2018. április 20-ig adhatják le az önkormányzatok. 

 

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Hétfőtől kezdődnek az érettségik

Hétfőtől kezdődnek az érettségik

Május 2-án magyar, 3-án matematika írásbelihez ülnek neki a diákok. A szóbelik pontosan egy hónappal később, június 2-án kezdődnek. Itt a részletes menetrend!

Egy hivatás az erőnlét és az elméleti tudás tükrében

Egy hivatás az erőnlét és az elméleti tudás tükrében

Hat vásárhelyi iskola csapata gyürkőzött neki a laktanya akadálypályájának. Pontozták az ügyességet, de a jól kitöltött tesztek is fontosak voltak. Eredményekkel és képekkel!
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.