Kultúra, oktatásEgy hivatás az erőnlét és az elméleti tudás tükrében

2016. április 27., szerda
 

Hat vásárhelyi iskola csapata gyürkőzött neki a laktanya akadálypályájának. Pontozták az ügyességet, de a jól kitöltött tesztek is fontosak voltak. 

 

 

 

Fotók: Horváth Gábor

 

 


A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanyájában idén is megrendezték a pályaorientációs vetélkedőt.

2012. novemberében a Bercsényi Miklós Honvéd Nyugállományú Klub a már akkor is működő Katonasuli programmal összefogva szervezte meg az első megmérettetést az általános iskolás 7-8. osztályos tanulók részére. A katonai témájú feladatoknak nem titkolt szándéka, hogy a fiatalok kedvet kapjanak e nem mindennapi pálya iránt és képet alkothassanak arról, hogy a katonai feladatok magas szintű elsajátításához a későbbiekben még mi mindenről kell majd tanulniuk, illetve milyen gyakorlati képességekre és tudásra kell majd szert tenniük.

A versenyt Hazadi János őrnagy, a Társadalmi Kapcsolatok Alosztály alosztályvezetője nyitotta meg. A feladatok ismertetése után a hat hódmezővásárhelyi csapat neki is vágott a számukra nem mindennapi megmérettetéseknek. Az akadálypálya kijelölt elemeinek teljesítése után a kötélhídon kellett bizonyítaniuk a fiataloknak. A gyakorló kézigránát célba dobásánál valamint a légpuska lövészeten az ügyességükről adtak számot a diákok, majd az elméleti tesztkérdéseknél a lexikális tudás került felmérésre. Amíg a szervezők összeszámolták a pontokat, a versenyzőknek lehetőségük nyílt a határvédelembe bevont helikopter megismerésére.

 

Minden résztvevő csapat emléklapot, az első három helyezett azonban oklevelet és díjazást is hazavihetett. Ám az igazi győztes mégiscsak a Magyar Honvédség, mert újabb fiatalok nyerhettek bepillantást a katonák mindennapjaiba és pár év múlva a mostani versenyzők talán már egyenruhában térhetnek vissza a laktanyába.

 

Eredmények:

 

   I. helyezett: Kertvárosi Katolikus Általános Iskola.

Tagjai: Rozsos Attila, Bán Péter, Tóth Kristóf Kovács Zénó

 

 II. helyezett Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola

Tagjai: Botka Botond, Báthory Bence, Jovány Gyula, Dratsay Dénes

 

III. helyezett Varga Tamás Általános Iskola

Tagjai: Kisalbert Szebasztián, Kősasvári László, Lendvai Zsolt, Belopotóczky Sándor

 

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Teljes erőbedobással -  Némethlászlósok a haditornaversenyen

 

 
 
VH-MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Hód Futófesztivál eredmények

Hód Futófesztivál eredmények

Április 24-én, a  II. Hód-Futófesztiválon több mint 650-en futottak. A rajt a Kossuth téren volt, a hosszabb szakaszokon pedig a Kása-erdő mellett, valamint az Ady Endre utcán futhattak.

Hétfőtől kezdődnek az érettségik

Hétfőtől kezdődnek az érettségik

Május 2-án magyar, 3-án matematika írásbelihez ülnek neki a diákok. A szóbelik pontosan egy hónappal később, június 2-án kezdődnek. Itt a részletes menetrend!

Kupa hétvége Vásárhelyen

Kupa hétvége Vásárhelyen

Február második hétvégéjén a Fülöp Mihály Magyar Kupa soron következő fordulóját rendezték a vásárhelyi Vívócentrumban.
A kollektív védelem megerősítése a cél

A kollektív védelem megerősítése a cél

Előretolt nemzetközi harccsoport részeként olasz és horvát kontingens váltása érkezett a vásárhelyi laktanyába.
 

És ezt már olvasta?

Újabb szerződés a vásárhelyi zsinagógával kapcsolatban
Újabb szerződés a vásárhelyi zsinagógával kapcsolatban 10 százalék tulajdonrész után 50 évre ingyenes haszonélvezeti jogot kapott a MAZSIHISZ a zsinagóga épületegyüttesére.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 8. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Stabil digitális alapok a hosszú távú fejlődéshez
Stabil digitális alapok a hosszú távú fejlődéshez Az AI-támogatott egyedi szoftverfejlesztés a fenntartható fejlődés egyik legbiztonságosabb útja. Olyan rendszert eredményez, amely a jövőbeni növekedés digitális alapjait.
 
Wi-fi a Szabadság téren
Wi-fi a Szabadság téren Régi lakossági kívánság teljesült.
 
Vásárhelyi táncosok nagyszerű sikerei
Vásárhelyi táncosok nagyszerű sikerei Makón, a Hagymaházban rendezték meg a XXXV. Országos Táncművészeti Fesztivál regionális elődöntőjét,a melyen a Stars Of Hope Táncstúdió is versenyzett.
 
Nyolc jelölt a Csongrád 04-es számú egyéni választókerületben
Nyolc jelölt a Csongrád 04-es számú egyéni választókerületben Az ajánlóíveket február 21-én reggel 8 órától lehetett átvenni, és az aláírásgyűjtés folyamatosan zajlik március 6-áig.
 
Szabó Zsolt posztumusz díszpolgári címe
Szabó Zsolt posztumusz díszpolgári címe A döntést a közgyűlés minden tagja támogatta, beleértve a kormánypárti képviselőket is.