Kultúra, oktatásReformátus Tehetséggondozó Tábor Vásárhelyen

2014. augusztus 21., csütörtök
 
Református Tehetséggondozó Tábor Vásárhelyen

A tanévkezdés előtt mintegy félszáz diák táborozott a Református Tehetséggondozó Alapítvány meghívására Vásárhelyen, tájékoztatta Kádár Péter a Vásárhelyi Híreket.

 

 

 

 

A Bethlen Gábor Református Gimnázium igazgatója elmondta, ez volt a huszadik alkalom, amelyet a Református Tehetséggondozó Alapítvány támogatásával a református egyház évről évre szervez gimnazistáinak. Az 1995-ben indult kezdeményezés célja a református iskolák tehetséges diákjainak fölkarolása, motiválása a továbbtanulásra, az országjárásra és az egymással való ismerkedésre.

 

A Talentum táborokat 1995-től 2012-ig Balatonszárszón tartották, 2012-től viszont egyetemekhez kötődő városokban, Pécsett, Budapesten, az idén pedig Hódmezővásárhelyen és Szegeden. Az ország református középiskoláiból verbuvált tehetséges diákok megismerkedtek a vendéglátó gimnáziummal, az alföldi várossal, valamint a szegedi egyetem néhány képzésével.

 

A szervezők terve, hogy a következő években a két évtized alatt felnőtt és egzisztenciát teremtett talentumok találkozzanak és osszák meg tudásukat, tapasztalataikat a fiatalabbakkal. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Fesztiválozó sokadalom - szerdán is

Fesztiválozó sokadalom - szerdán is

Operett és tűzijáték, korzózás és a sztorizás a nyári élményekről. Ezt látta augusztus 20-án, a Vásárhelyi Hírek fotósa. Képekkel! 

Anyagiak iskolakezdéshez

Anyagiak iskolakezdéshez

Hódmezővásárhelyen idén 2100 rászoruló gyermek kap 5800 forint értékű Erzsébet-utalványt a Polgármesteri Hivataltól. Már két évfolyamon kapják ingyen a tankönyveket.
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát