KözéletTovábbra sincs igazgató a BFMK élén

2015. február 7., szombat
 
Továbbra sincs igazgató a BFMK élén

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ életében nem ez lenne az első alkalom, hogy nem a pályázatból derül ki az igazgató rátermettsége.

 

 

Fotó: VH archív

 

Másodszor sem sikerült új igazgatót találni a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ élére. Információink szerint nem volt eredményesen értékelhető a beadott pályázatok között. Ez már a második pályáztatás, és ennek a tavaly december 31-i határidőre beadott pályázói anyagok kiértékelése zárult a napokban. Ebből következően hamarosan harmadszor is kiírhatják a pályázatot a BFMK igazgatói tisztségére.

Ám ha az sem hoz eredményt, ami egyáltalán nem zárható ki, akkor az a helyzet áll elő, hogy fenntartói döntéssel kinevezhetnek egy kiválasztott személyt. A jogszabályok ezt lehetővé teszik. Az már más kérdés, hogy milyen ismérvek alapján döntik el, ki lesz a megfelelő szakember.

 

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ életében nem ez lenne az első alkalom, hiszen - mint arról a Vásárhelyi Hírekben írtunk, 2012 áprilisában, pályázaton kívül nevezték ki a szegedi Gajdán Bálintot.

Nagyívű terveit azonban nem tudta megvalósítani, mert 2014. február végén lemondott, amit Nagy Imre a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója elfogadott.

Ennek oka, hogy a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság Gajdán Bálintot jogerősen elítélte, mert 2013. június 9-én délután Vásárhelyen az Ádám utca egyik társasházának közös udvarán kinyitotta a nagykaput, majd belül leült egy székre, kezében baseballütővel, és amikor szomszédja biciklijét tolva szeretett volna kimenni, ő felállt, és közölte: „Innen se ki, se be!". Ekkor értesítették a rendőrséget. Amikor kiértek a rendőrök, az ütő még mindig a kezében volt, amit az egyik rendőr kérésére tett csak le. Nem sokkal később a baseball ütővel szétverte a kapunyitó elektromos motort. Gajdán Bálint a bíróságon beismerte, amit tett. A bíróság súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy „a cselekményt önhibájából eredő ittas állapotban követte el".

Nagy Imre akkor azt nyilatkozta, a történtekről és a bírósági ügyről is tudott, de meg akarták várni a jogerős ítéletet. Gajdán Bálint tavaly február 3-án kapta kézhez a bíróság döntését, aznap levélben lemondott a vezetői funkciójáról. Nagy Imre elfogadta a lemondását, de népművelőként dolgozhatott tovább. Egyéb okokból ezután hónapokig nem vett részt a művelődési központ munkájában.

A közel háromnegyed éve a BFMK igazgatói posztjára kiírt és eredménytelen pályáztatások után a jogszabályok szabad kezet adnak a tisztség betöltéséhez legmegfelelőbb személy kinevezésére. Ennek kritériumai nem ismertek.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Egy kis segítség a torony alól

Egy kis segítség a torony alól

A HírTV szerint is egyedülálló ötlettel rukkolt elő a vásárhelyi Önkormányzat azzal, hogy a város pénzéből részben finanszírozza a taxik matricázásának költségét.

Látogatási tilalom a vásárhelyi kórházban is

Látogatási tilalom a vásárhelyi kórházban is

Február negyedikétől látogatási tilalom lesz a vásárhelyi kórházban. Eddig a leggyakrabban az óvodás és az általános iskolás korú gyermekek betegedtek meg.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.