KözéletTóth Sándorra emlékeztek Aradon

2019. december 26., csütörtök
 
Tóth Sándorra emlékeztek Aradon

Dr. Márki-Zay Péter polgármester és dr. Berényi Károly alpolgármester, valamint Tóth Sándor özvegye, Nóra asszony utazott Aradra december 23-án, hogy a helyszínen emlékezzenek a mártírhalált halt vásárhelyi gépkocsivezetőre.

 

 

 

 

 

 


 

Harmincadszor gyűltek össze Tóth Sándor aradi Maros-parti kopjafájánál az emlékezők, bár első alkalommal nem december 23-án, hanem 1990 tavaszán, amikor a székelyudvarhelyiek jóvoltából a két faragott kopjafa egyikét Aradon felállították. A kopjafa párja a hódmezővásáhelyi temetőbe került.

Mint emlékezetes, Tóth Sándor hódmezővásárhelyi gépkocsivezető 1989. december 22-én segélyekkel megrakott teherautójával és két kísérőjével Temesvárra indult, de Aradon azt tanácsolták neki, hogy maradjon itt, Temesvárra az út veszélyes. Akkor, immáron a diktátor futása után, valóban erősen lőttek. Az ott maradás azonban végzetesnek bizonyult számára: a várhíd közelében, a teherautójában halálos lövéseket kapott december 23. hajnalban.


A megemlékezésen idén, a szemerkélő eső dacára is sokan vettek részt, főleg a hivatalosságok közül. Timotei Seviciu aradi ortodox érsek és Király Árpád római katolikus főesperes az állandó jelenlévők közé tartoznak ugyanúgy, mint az aradi ’89-es forradalmárok csoportjai vagy Valeintin Vocilă, az aradi forradalmárok egykori vezéregyénisége. Most azonban Arad város prefektusa is tiszteletét tette, de nagyon sok katona, katonatiszt és rendőr is részt vett az ünnepségen

A megemlékezést Bognár Levente aradi alpolgármester nyitotta meg román és magyar nyelvű beszédével. Arad alpolgármestere, Ionel Bulbuc, Hódmezővásárhely polgármestere, Dr. Márki-Zay Péter és alpolgármestere dr. Berényi Károly, valamint Valentin Voicilă a romániai forradalom összefüggéseibe helyezve beszélt Tóth Sándor hősiességéről és helytállásáról, s valamennyien kiemelték a román–magyar egyetértés, összefogás szükségességét.
Az ünnepség koszorúzással zárult.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

A román forradalom vásárhelyi áldozata

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Derűre ború - borúra derű - Agrometeorológia

Derűre ború - borúra derű - Agrometeorológia

Hiányzik a hideg és a hó a földekről. A talaj felszín közeli rétege országszerte vizes, sáros, Békés megye és Szeged környékének kivételével túltelített.
Tízenöt éve ment el örökre a színészóriás

Tízenöt éve ment el örökre a színészóriás

Bessenyei Ferenc: Nagyon akartam tudni ezt a világot. Mert ahonnan jöttem, ott nem lehetett a világot megismerni. Ahova pedig bementem, a színházba, ott ki volt tárva a világ.
Még nincs tervben a Honvédelmi Sportközpont

Még nincs tervben a Honvédelmi Sportközpont

Öt városban kezdhetik el az építkezést. Első körben többek között Hódmezővásárhely is kapott volna lőteret, a Kiserdő sor környékén.
Paci lesz a nyereményből

Paci lesz a nyereményből

Az énekes szólisták és énekegyüttesek között a Szejke Barka Testvérpár lett a kategória győztese. A nyeremény egy részéből egy lovat szeretnének venni.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 8. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Stabil digitális alapok a hosszú távú fejlődéshez
Stabil digitális alapok a hosszú távú fejlődéshez Az AI-támogatott egyedi szoftverfejlesztés a fenntartható fejlődés egyik legbiztonságosabb útja. Olyan rendszert eredményez, amely a jövőbeni növekedés digitális alapjait.
 
A kollektív védelem megerősítése a cél
A kollektív védelem megerősítése a cél Előretolt nemzetközi harccsoport részeként olasz és horvát kontingens váltása érkezett a vásárhelyi laktanyába.
 
Wi-fi a Szabadság téren
Wi-fi a Szabadság téren Régi lakossági kívánság teljesült.
 
Vásárhelyi táncosok nagyszerű sikerei
Vásárhelyi táncosok nagyszerű sikerei Makón, a Hagymaházban rendezték meg a XXXV. Országos Táncművészeti Fesztivál regionális elődöntőjét,a melyen a Stars Of Hope Táncstúdió is versenyzett.
 
Nyolc jelölt a Csongrád 04-es számú egyéni választókerületben
Nyolc jelölt a Csongrád 04-es számú egyéni választókerületben Az ajánlóíveket február 21-én reggel 8 órától lehetett átvenni, és az aláírásgyűjtés folyamatosan zajlik március 6-áig.
 
Szabó Zsolt posztumusz díszpolgári címe
Szabó Zsolt posztumusz díszpolgári címe A döntést a közgyűlés minden tagja támogatta, beleértve a kormánypárti képviselőket is.