Kultúra, oktatásTíz szentendrei művész állított ki Hódmezővásárhelyen

2017. február 8., szerda
 
Tíz szentendrei művész állított ki Hódmezővásárhelyen

Tíz szentendrei művész alkotásából nyílt meg a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen a Szentendre Hódmezővásárhelyen című kiállítás február 7-én.

 

 

 

 

 

 

Nem ez az első alkalom, hogy a szentendrei és a hódmezővásárhelyi művészet közel kerül egymáshoz, több olyan festményt is ismerünk ugyanis, amelynek egyik oldalán a szentendrei Barcsay, a másik oldalon a hódmezővásárhelyi kötődésű Tornyai műve látható.

 

A Hódmezővásárhely és Szentendre közötti művészeti kapcsolat következő állomásaként nevezte meg a mostani kiállítást Almási István, előbbi város polgármestere. Elmondta ugyanis, hogy kevesek előtt ismert a Hódmezővásárhely és Szentendre művészei közötti több évtizedes kapcsolat. „Hódmezővásárhelyen a művészeti élet Tornyai János festőművész kezdeményezésére bontakozott ki, miután az 1890-es évek végén visszatért Párizsból. Művészbarátai hosszabb-rövidebb időt töltöttek a városban, majd lerakták a művészcsoport alapját, sőt, kezdeményezésére 1904-ben megalapult a városi múzeum is. 1919-ben aztán Tornyai Budapestre költözött, és a pályakezdő Barcsay Jenő meghívására gyakran dolgozott Szentendrén, az 1920-as években Barcsay Szentendrei Régi Művésztelepen kiutalt műtermében alkottak mindketten. Tornyai életművének második, színesebb periódusában maradt ránk olyan festmény, amelyek a szentendrei Művésztelep parkját, vagy a műterem belsejét ábrázolták. A kollegiális együttműködésnek vannak azonban más izgalmas momentumai is, például azok a mindkét oldalukon megfestett vásznak, ahol az egyik oldalon egy Tornyai, a hátoldalon pedig egy Barcsay-festmény látható” – mesélte a polgármester.

 

A Tornyai János Múzeum 2015-ös Barcsay-kiállításán Szabó Noémi művészettörténész az ilyen művekből egész csokorra valót állított ki. „Baráti gesztus volt az, hogy a fiatal Barcsay a kevésbé sikerültnek érzett egyes festményeit átengedte az idős Tornyainak, amelyek így komoly művészettörténeti jelentőséggel bírnak. A két város közötti kapcsolat következő szereplője különös módon Hódmezővásárhely görögkeleti lelkésze, Wiener Tibor lett, akit 1925-ben helyeztek Hódmezővásárhelyre, ahol barát kapcsolatba került Endre Béla festőművésszel, és valószínűleg rajta keresztül ismerkedett meg Barcsay Jenővel” – folytatta Almási István. Wiener műgyűjtésbe kezdett és a 40-es években komoly kollekciót állított össze. Voltak ebben vásárhelyi művészek alkotásai is, mint Hanna Melánia vagy Pogány György művei, de érdekességét nem igazán ez adja. Ebből ugyanis kirajzolódott a Hódmezővásárhely és Szentendre közötti művészeti kapcsolat mélysége, avagy erőssége a két világháború közötti időszakban.

 

A második világháború után új időszámítás kezdődött a művészeti életben is, és ellenőrzött mederben zajlottak a képzőművészeti események. A Vásárhelyi Őszi Tárlat elindításával azonban olyan országos szempontból is jelentős kiállítási fórum jött létre 1954-ben, amelynek máig ható eredménye szemmel látható. „Azt azonban kevesen tudják, hogy az 1970-es, 80-as évek minden őszi tárlatos begyűjtése előtt városi delegáció látogatott Hódmezővásárhelyről a Szentendrei Régi Művésztelepre, és igyekeztek meggyőzni arról a művészeket, hogy érdemes Hódmezővásárhelyen kiállítani. Ebben az anyagban is van két olyan művész, Aknay János és Csáki Róbert, akik az Őszi Tárlat rendszeres kiállítói” – foglalta össze a polgármester.

 

Az elmúlt egy évben két fontos hódmezővásárhelyi épület újult meg – mondta el Dr. Hóvári János, a Magyar alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatója. (Erről külön cikkünk a lap alján!)

„Felújítottuk a Hódmezővásárhelyi Alkotóházat, a Művésztelep pedig új formájában szolgálja a város és a nemzet érdekeit. A mostani kiállítás pedig a művésztelepek közötti kapcsolatok megerősítésére hívja fel a figyelmet. A művészeti élethez ugyanis hozzá tartozik a kollektivitás, a közös munka” – mondta a főigazgató. Hozzátette: a MANK az egész országért, az ország össze művészéért felel, és igyekszik erősíteni a különböző művészek és művészeti csoportok közötti kapcsolatokat.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Megújult az Alkotóház és a Művésztelep Hódmezővásárhelyen

 

 
 
VH-MANK
 

Olvassa el ezt is!

Habzik még egy kicsit

Habzik még egy kicsit

Stílszerűen fogalmazva beérett a bojkott-felhívás, mint kora ősszel a sullyogó iszalag: a médiaérdeklődés közepébe került Vásárhely.
Vásárhelyi beszédös lemez

Vásárhelyi beszédös lemez

Különleges, egyedülálló lemez készült a napokban, amelynek bemutatója február 9-én 17 órakor lesz a Németh László Városi Könyvtárban.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.