FélpercesThürmer Gyula idén is járt Vásárhelyen

2017. március 14., kedd
 
Thürmer Gyula idén is járt Vásárhelyen

A Munkáspárt elnöke március 14-én Hódmezővásárhelyen járt. Minden évben körútja során útba ejti Vásárhelyt.

 

 

 

 

 


Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke március 14-én Hódmezővásárhelyen járt. Minden évben körútja során útba ejti Vásárhelyt.

Délelőtt Almási István polgármesterrel hivatali szobájában kötetlen beszélgetést folytatott. majd a Kossuth szobornál koszorúzott.

Thürmer Gyula szerint Európa problémáit csak egy új társadalom oldhatja meg, amelyben nem a pénz a döntő, hanem az ember. Európa népeinek függetlenségét a kapitalizmus leváltása, egy új társadalom, a szocializmus teremtheti meg.

A hazai tennivalókra térve, úgy gondolja bár Magyarország még csendes, “de mi, a dolgozók tömegek már kezdünk érteni valamit. Kezdjük érteni, hogy a tőkés rendszer változhat, de soha sem lesz jó a dolgozóknak, mert soha sem a dolgozó nép társadalma lesz. Mindig megmarad a gazdagok jó rendszerének, a tőkések társadalmának.”

A Munkáspárt elnöke szerint aki ma hatalmon van, a mostani kormányban látja a jövő zálogát.

“A parlamenti ellenzék szerint a kormány leváltása a megoldás. A baj nem csak a kormányokban van. A baj a tőkés rendszerben van. A kormányok cseréje ezért semmit sem old meg. Harcolnunk kell! Szervezni önmagunkat! Szervezni azokat, akik érdekei hasonlóak! Szervezni azokat, akik cselekedni akarnak. Nekünk kell rákényszeríteni a kormányokat, hogy engedményeket tegyenek. Nekünk kell kiharcolni, hogy a válságot ne mi, hanem a gazdagok fizessék meg.” - mondta Thürmer Gyula. 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hódmezővásárhelyen nincs közvetlen járványveszély

Hódmezővásárhelyen nincs közvetlen járványveszély

Kallai Árpád: Jelenleg is tart az intézmény telephelyein a nyolcszáz alkalmazott oltási státuszának felmérése, valamint a vakcinák beadása.
Ítélet a fogolyzendülés ügyében

Ítélet a fogolyzendülés ügyében

Az ügy döntően befolyásolta a nagyfai menekülttábor felszámolásának felgyorsítását, illetve Algyő mellett, Hódmezővásárhely Önkormányzatának hathatós támogatását a lobbizásban.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.