KözéletHódmezővásárhelyen nincs közvetlen járványveszély

2017. március 13., hétfő
 
Hódmezővásárhelyen nincs közvetlen járványveszély

Az első kanyarómegbetegedések felfedezése után megtették a szükséges járványügyi intézkedéseket a makói és a hódmezővásárhelyi kórházban - közölte az egyesített intézmény főigazgatója hétfőn.

 

 

Fotó: VH archív

 

 

Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátóközpont Hódmezővásárhely-Makó vezetője sajtótájékoztatóján elmondta: a makói kórházban, ahol az első fertőzéseket igazolták, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal március 4-én a fekvőbeteg osztályokon és a sürgősségi részlegen felvételi zárlatot rendelt el.

A járványügyi szakemberek azonnal megkezdték azoknak az embereknek a felkutatását, akikkel a fertőzöttek találkozhattak. Ezek az érintettek megkapták - a mumpsz és a rubeola mellett - a kanyaró ellen is védettséget nyújtó oltást, minden más egészségügyi dolgozó önkéntesen kérhette a vakcina beadását - tudatta a szakember.

 

Makón a kórházon belül kezdődött területi járványt a hatékony fellépésnek köszönhetően sikerült megállítani - mondta a főigazgató, hozzátéve a zárlatot azután oldhatják föl, hogy az utolsó észlelt megbetegedést követő várakozási idő lejár.

A makói kistérség lakosságának fekvőbeteg- és sürgősségi ellátását átszervezték, a páciensek többségét Hódmezővásárhelyen látják el. Hódmezővásárhelyen nincs közvetlen járványveszély, egyetlen kórházi dolgozónál sem merült föl a kanyarómegbetegedés gyanúja - hangsúlyozta a főigazgató.

 

Az egyesített egészségügyi intézmény valamennyi dolgozója részletes tájékoztatást kapott arról, hogy milyen teendői vannak a Makón észlelt megbetegedések miatt. A fertőzés terjedésének megelőzéséért Hódmezővásárhelyen is látogatási tilalmat rendeltek el, részletes higiénés szabályokat írtak el, a jelentési kötelezettség mellett pedig javasolták a kórházi védőruhán kívül az orr-száj maszk és a gumikesztyű viselését is az egészségügyi dolgozóknak. Jelenleg is tart az intézmény telephelyein dolgozó több mint nyolcszáz alkalmazott oltási státuszának felmérése, valamint a vakcinák beadása - tudatta a szakember.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Egy világverseny felé félúton

Egy világverseny felé félúton

Zsarkó Anikó Edit a cukrászversenyen második helyezést ért el, ezzel  az eredménnyel indulhat a nemzeti döntőben, de a végső cél Abu Dhabi.
Fociszurkolás pisztollyal

Fociszurkolás pisztollyal

A hódmezővásárhelyi ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki a Mindszent-Kiszombor focimeccsen a sértett halántékához fogta a gázriasztó pisztolyát.

Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.