GazdaságTények a családi pótlék változásról

2014. december 25., csütörtök
 
Tények a családi pótlék változásról

Változások lesznek a pótlékok és támogatások körében, a családi pótlék jogosultság azonban csak 2016 januártól változik, de nem szűnik meg.

 

 

 

 

Kötelező óvodáztatáshoz kötik a családi pótlékot 2016. január 1-től - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára december 18-án, csütörtökön a kormany.hu-val. Novák Katalin kiemelte: 20 nap igazolatlan hiányzás esetén a családi pótlék folyósítását szüneteltetik. Az intézkedés által vélhetően az óvodákban is csökken majd az igazolatlan hiányzások száma.                                 
2010-ben vezették be a tanköteles gyerekek esetében az iskolába járáshoz kötött családi pótlékot. Eszerint ha az igazolatlan iskolai hiányzások száma meghaladja az 50 órát, felfüggesztik a családi pótlék folyósítását. A bevezetés óta mintegy felére csökkent az igazolatlan iskolai hiányzások száma.

A kormány legutóbbi ülésén fogadta el azt a törvényjavaslatot, melynek értelmében 2015 szeptemberétől 3 éves kortól kötelező lesz az óvodáztatás. Azt szeretnék elérni, hogy minden gyermek megfelelő nevelést kaphasson már az óvodás korban is - tette hozzá az államtitkár.

 

Gyakorlatilag megszünteti jövőre a kormány a felnőttkorúak támogatását: csak a pár hónapig járó álláskeresési támogatás, illetve a közmunkaprogram révén kaphatnak az aktív korúak bármilyen állami támogatást. A rendszeres szociális segély 2015. március elsejétől megszűnik, helyette egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás lesz - írja a nol.hu.

 

A központi kormányzat a felnőttkorú lakosság támogatását az önkormányzatok kötelezettségei, pontosabban jogosítványai közé sorolja át. Így központi csak az időskorúak járadéka, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, a már említett, egyelőre homályos hátterű egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás, az ápolási díj, valamint az alanyi és normatív közgyógyellátás marad. Az önkormányzatok adhatnak támogatást, de saját büdzséjük mértékéig.

 

Nem lesz kötelező a lakásfenntartási támogatás és az adósságkezelési szolgáltatás nyújtása azzal, hogy az idén megállapított támogatásokat utoljára 2015 februárjában lehet megállapítani. Ezt követően ezek a támogatások megszűnnek.

A Vásárhelyi Hírek információi szerint a lakásfenntartási támogatás megszüntetése Hódmezővásárhelyen 850 családot érint.

 

Nem lehet majd igényelni a méltányossági közgyógyellátást sem, és megszűnik szeptembertől az óvodáztatási támogatás is – a dátum azért fontos, mert - mint feljebb írtuk - szeptembertől minden háromévesnél idősebb gyereket kötelező óvodába küldeni.

Arról nincs hír, hogy a 2009 óta változatlan családi pótlék összegében lesz -e változás!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

229 milliárd Dél Alföldnek

229 milliárd Dél Alföldnek

132 DAOP pályázati felhívás segítségével közel 5000 új munkahely jött létre.
Sok a nélkülöző vásárhelyi

Sok a nélkülöző vásárhelyi

Molnár Lászlóné önkormányzati képviselő: Megdöbbentő számunkra, hogy milyen sok a nélkülöző vásárhelyi ember. Látni azt, mekkora szükségük van az adományokra. Képekkel!
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.