Félperces229 milliárd Dél Alföldnek

2014. december 24., szerda
 
229 milliárd Dél Alföldnek

A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (DARFÜ) 30,87 milliárd forint uniós támogatást juttatott el a régió nyertes pályázóinak 2014-ben, áll a szervezet Vásárhelyi Híreknek küldött közleményében. 

 

 

 

A DARFÜ az idei évre 27,3 milliárd forint pályázati forrás lehívását vállalta, ehhez képest 113 százalékos teljesítéssel zárt. A DARFÜ által kezelt, összesen 132 DAOP pályázati felhívás segítségével közel 5000 új munkahely jött létre. Több mint 900 kis- és középvállalkozás pályázott sikeresen és nyert uniós támogatást a régióban, jellemzően a turizmusfejlesztés és a gazdaságfejlesztés területén.

A 2007-2013-as uniós költségvetési időszakban az ügynökség 228,9 milliárd forintnyi forrás kifizetésére szerződött a Dél-alföldi Operatív Program (DAOP) keretében, ebből 2014 végére 202 milliárd forint támogatást fizetett ki.

A kifizetések 2015 végével zárulnak.

 

Olvassa el ezt is!

A romániai forradalom vásárhelyi áldozata

A romániai forradalom vásárhelyi áldozata

A háromgyerekes hódmezővásárhelyi férfi segélyszállítmányt vitt, december 23-án hajnali 2 órakor az aradi újhíd feljárójánál lövések érték a teherautóját.
Sok a nélkülöző vásárhelyi

Sok a nélkülöző vásárhelyi

Molnár Lászlóné önkormányzati képviselő: Megdöbbentő számunkra, hogy milyen sok a nélkülöző vásárhelyi ember. Látni azt, mekkora szükségük van az adományokra. Képekkel!
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.