FélpercesTartalékos ezredes lett a kormánymegbízott

2017. november 23., csütörtök
 
Tartalékos ezredes lett a kormánymegbízott

Tartalékos ezredesként vezette le a Csongrád Megyei Védelmi Bizottság ez évi utolsó ülését dr. Juhász Tünde kormánymegbízott.

 

 

 

 

 

 

 

A kormányhivatal vezetőjét - aki a megyei védelmi bizottság elnöke is egyben – az ülés előtti percekben önkéntes műveleti tartalékos ezredessé nevezték ki. Ezt követően a megyei védelmi bizottság elköszönt dr. Lukács János vezérőrnagy, megyei rendőr-főkapitánytól, aki a nyugdíjba vonulása előtti utolsó védelmi bizottsági ülésen vesz részt.

 

A Csongrád Megyei Védelmi Bizottság idei utolsó ülését tartotta november 23-án, Szentesen, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred laktanyájában. Az értekezlet azonban nemcsak a helyszín miatt számított különlegesnek. A védelmi bizottság tagjai jelenlétében az ülés előtti percekben önkéntes műveleti tartalékos esküt tett és tartalékos ezredesi rendfokozatot kapott a megye kormánymegbízottja.

 

Mint ismeretes, dr. Juhász Tünde az elsők között jelentkezett a „Zrínyi 2026” Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programban meghirdetett önkéntes tartalékos szolgálatra, majd a sikeres alkalmassági vizsgálat után 2017. augusztus 20-án, Ópusztaszeren írta alá erről szóló szerződését. 

 

Olvassa el ezt is!

Nemzetek és kultúrák együttélése - öt ország diákjai tanulmányozzák

Nemzetek és kultúrák együttélése - öt ország diákjai tanulmányozzák

A némethlászlós diákok, négy külföldi iskolával közösen egy nemzeteközi projekt részeként a migránsokkal történő bánásmódot is tanulmányozzák.
Diák fiúmunka és közös zuhanyozás?

Diák fiúmunka és közös zuhanyozás?

Vádemelés. Mindszenti, mártélyi szülők figyelmeztették egymást, hogy fiatal fiúknak munkalehetőséget kínáló férfi nem igazán azt szeretné, amit hirdet.
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.