Kultúra, oktatásTanévnyitó a Szegedi Tudományegyetemen

2013. augusztus 31., szombat
 
Tanévnyitó a Szegedi Tudományegyetemen

Világszínvonalú egyetemekre van szükségünk, de létrehozásuk elképzelhetetlen az egyetem, a gazdaság, a politika és a társadalom szereplőinek kölcsönös bizalmon alapuló, felelős együttműködése nélkül - hangsúlyozta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke szombaton Szegeden.

 

 

A kormányzat egyedül nem tud létrehozni egyetlen világszínvonalú egyetemet sem, mint ahogyan egyik egyetem sem tud állami finanszírozás nélkül a világban elismertté válni - mondta az akadémikus a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tanévnyitó ünnepségén. Hozzátette: ez még együtt is kevés az egész társadalom bizalma és támogatása nélkül.

Ha elhagyja a magyar egyetemeket a néhány száz legkiemelkedőbb tudós, és nem az itthoni egyetemeken tanul tovább az az ezer legtehetségesebb magyar diák, akinek ma a világ bármely egyetemén jutna hely, akkor "véglegesen elvesztettük a versenyt" - jelentette ki Pálinkás József.

Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár ünnepi beszédében úgy fogalmazott, az egyetem hivatása a tudomány segítségével történő nevelés, a felkészítés a tudomány megújító művelésére és az olyan emberek motiválása, akikre jellemző a valóságtisztelet, a vitázóképesség, az összefüggésekben való gondolkodás.

Botka László (MSZP) szegedi polgármester hangsúlyozta, a város és az egyetem sorsa már több mint kilenc évtizede összefonódott. Szeged akkor fejlődhet, ha az egyetem is fejlődik.

Az elmúlt évtized minden esztendeje hozott olyan közös eredményt, amely egyaránt gazdagította a várost és az egyetemet. Hamarosan elkészül az új klinikai tömb, és rövidesen elkezdődik az ország legnagyobb tudományos beruházása, a lézerközpont kivitelezése - közölte a politikus.

Szabó Gábor rektor kifejtette, az SZTE arra pályázik, hogy nemzetközileg jegyzett egyetem legyen, ugyanakkor a régió meghatározó felsőoktatási intézményeként is kell működnie. Az egyetem minden nehézség ellenére kiszámítható és stabil pályán mozog.

Az SZTE hallgatói létszáma bár csekély mértékben, de növekedett, és az intézmény sikeresen szerepelt a tudományos pályázatokon is. A közeljövőre adottak a világszínvonalú tudományos kutatás feltételei - közölte az akadémikus.

 

A Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának szeptember 2-án 14 órakor lesz a tanévnyitója.

 

Olvassa el ezt is!

Találja meg kutyáját okostelefonnal

Találja meg kutyáját okostelefonnal

Hódmezővásárhelyen hetente átlag 15 kutyát találnak. Az elveszett, elkóborolt négylábúak gyorsabb megtalálására most egy új országos lehetőséget vezettek be. Dokumentumriporttal!
Megújul az Alföldi Galéria emelete

Megújul az Alföldi Galéria emelete

Októberre újra látogatható lesz az Alföld művészete állandó kiállítás és teljesül a néhai múzeumigazgató, Dömötör János álma is.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.